Eredj, ha gondolod, Hogy valahol, bárhol a nagy világon Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod, Eredj... Szállj mint a fecske, délnek, Vagy északnak, mint a viharmadár, Magasából a mérhetetlen égnek Kémleld a pontot, Hol fészekrakó vágyaid kibontod. Eredj, ha tudsz. Eredj, ha hittelen Hiszed: a hontalanság odakünn Nem keserûbb, mint idebenn.

Kapcsolódó idézetek

1. Eredj ki a szabadba, ki a földekre, a természetbe, a napfényre. Eredj, és magadban akard föllelni a boldogságot; gondolj a benned és körülötted rejlő sok szépségre, és boldog leszel. Anne Frank
2. Mennél, futnál, repülnél. Valahová. Mindegy, hová, csak nagyon-nagyon messze. Tőle. Kétségbeesve keresel fogódzót, próbálsz gondolkodni, hogy hová, merre... Aztán az első kétségbeesés után megérted: nincs hová menned. Hiszen Õ benned van. Bárhová mész, mindenütt Õ vár, bárhová nézel, Õt látod. És érzed. Azt is, hogy szüksége van rád. És megérted, hogy egyetlen helyre kell menned, menekülnöd. Oda, ahol vár rád. Csitáry-Hock Tamás
3. Vannak világok, amiket kinövünk. Megharcolunk érte, benne élünk, aztán meg érezzük a késztetést, hogy egy újat hódítsunk meg. Ugord csak át az akadályokat, merj csak hinni abban, hogy képes vagy legyőzni a nehézségeket, merd elengedni a biztosat a bizonytalanért, hiszen ha hiszel abban, hogy nincs vége a világnak azután, ahol most vagy, és mindig csak jobbat kaphatsz attól, amiben épp élsz. Oravecz Nóra
4. Legyenek útjaid hepehupásak, kanyargósak, elhagyatottak és veszélyesek, de vezessenek el a legnagyobb csodákhoz. Hegyeid nyújtózzanak fel a fellegek fölé. Edward Abbey
5. Meddig bírod majd, a viharban most el ne tévedj, Van kiút, a bezárt szív, míg nyughatatlan, Álmodj úgy, most fedezd fel, mi a lelked mélyén Lángra gyújt, Csak fogadd el, és élj pont úgy.
6. Megtörténhet bármi, hogyha hagyod, Néha nem megy könnyedén, hát álmodj nagyot! Nem kell tőle félni, a változás közel, Egy nagyobbacska ásóval egy hegyet hordhatsz el. Nincs előtted egy ajtó se zárva, Pillangóként röppenj ki a nagy világra! Minden álmod váltsd valóra, nem kell várnod másra! Az égen minden csillag néked ragyog, Megtörténhet bármi, hogyha hagyod.
7. Menj! Mentsd meg lelkedet, szakítsd el láncaid. Hagyd el hajlékodat, mint holtak boltjait. Menj! Lelsz még jobb hazát, jobb földet, szebb szerelmet, De nem találsz sehol más lelket, mint a lelked. Hogy élhetsz, esztelen, hol szíved szégyen érte? Lelsz még hazát, hisz Alláh a Földet tágra mérte! S bár írva áll a sorsnál, hogy hol talál halálod, Menj csak, nem tudhatod, halálod hol találod.
8. Mondd, hová mehetnék, ha már nálad sincs menedék? Mondd, hová futhatnék, ha mindenhol szakadék? Távol, oly távol már, a felhőkhöz közel repülsz, mint a gondolat, és már én sem érlek el.
9. Hová szaladsz, értsd meg már, A vihar elől miért futnál? Hatalmasabb, mint te vagy, De kérlek, ne hagyd el magad! Az emberek tán értik már, Háborúzni milyen kár. A Béke-sziget füstje száll, Szerelmünkben sincs határ.
10. Mint a fecske, repülj messze földre, Színarany szárnyú gondolat, repülj el! Rég nem látott hazámba kerülj el, Vár a hőn szeretett szép otthoni táj! Üdvözöld várunk száz ősi tornyát, Nézz az áldott, az egykor oly virágzó völgybe! Tudd meg bús földünk szánalmas sorsát, Ó, az emlék, hogy kínoz, hogy fáj! Temistocle Solera