Értelemkeresésünk fő oka talán az a tudat, hogy egy nap majd meghalunk. Az agy nem élvezi, hogy napról napra, óráról órára, másodpercről másodpercre bizonyosabban közelít megszûnésének időpontjához. Egyes őslénykutatók ezt a tudatosságot tekintik az ember és állat közti határvonalnak.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk, mivel azonban nem ismerjük a pontos időpontot, nem veszünk tudomást erről a tényről, és inkább mindennapi problémáinknak szenteljük magunkat. Életünk gyakorta értelmetlennek tûnik. Akik a halál küszöbén állnak, sohasem osztoznak ebben az érzésben. Bármily paradox, csak a halál bizonyossága adhatja meg az élet igazi értelmét. Georg Klein
2. Minél inkább öregszünk, annál szûkebb körbe szorulnak érzelmeink: mindennap vesztünk valamit abból, mi becses volt előttünk, s nem találunk érette kárpótlást, így ízenkint elhalunk, míg utoljára egyebet nem szeretünk önmagunknál, s érzeni s élni megszûntünk - még mielőtt megszûnt volna ittlétünk. Jean-Jacques Rousseau
3. Az ember az egyetlen, halálra tudatosan gondoló állat. Az emberi előrelátás a halálfélelemmel kezdődött. Az állatok, ha fogalmakban gondolkoznának, nyilván örök életûeknek gondolnák magukat. Félni ők is félnek a haláltól, de csak a veszély pillanatában. Azaz: nem járja meg az eszüket, hogy egyszer mindenképpen meghalnak. Bodor Pál
4. Érzelmi lények vagyunk. Mire a külvilág jelei elérik a tudatos agykérgünket, már színezve vannak érzelmeink által. Érdemes és lehetséges megpróbálkozni ezektől a hatásoktól elvonatkoztatni, de tudnunk kell, hogy ez egy folyamatos küzdelem. És biológiánk ebben a tekintetben éppenséggel nem a partnerünk. Hraskó Gábor
5. Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltûnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Wass Albert
6. Naponként meghalunk, mert naponként elvész életünk bizonyos része s még akkor is, midőn növekszünk, fogy az élet. Magát azt a napot is, melyet töltünk, a halállal osztjuk meg. Lucius Annaeus Seneca
7. Mindenki meghal, aki nem akar élni tovább. A természet okosabb, mint hinnénk. Apránként elveszítjük a barátainkat, elveszítünk mindent, egyre csak veszítünk és akkor azt mondjuk, mi a fenének élek én még a földön, ennek nincs értelme tovább.
8. Az ember agyát nem azért alakította ki a természet, hogy az igazságot keresse, hanem azért, hogy élelem, biztonság és hasonló dolgok után kutasson, hogy felismerje az előnyös helyzeteket, hogy nap mint nap segítse az embert az életben maradásban. Az agy a túlélés szerve. Szent-Györgyi Albert
9. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
10. A halál ad értelmet az életnek, a tudat, hogy egyszer eljön a vég, hogy kevés az időnk.