Ugrás a tartalomra
Ez a kapcsolat az életsikerem. E szerelem, amely lerombolt és felépített; azzá tett, akivé válni vágytam. Nélküle máig abban hinnék, hogy az érzelmek szégyenletesek, nyálasak és divattalanok, gúnnyal elrejtendők. Immár megtéveszthetetlenül tudom, mi az igazán szégyenletes, és sûrûn röstelkedem is azok ehelyett, aki ezt a leckét elhanyagolták.
Kapcsolódó idézetek
-
A létezés gondja, baja közepette hirtelen túláradó meggyőződését érzem, hogy a mi sorsunknak egybe kell fonódnia. Érzem, hogy nem létezik más élvezet, mint az Õ élvezete, nincs szomorúság, csak mikor Õ okoz fájdalmat a sóhajával. Szerető mosolyában minden boldog lesz. Elhalványulnak korábbi hivalkodó ambícióink, kötöttségeink, terveink, nézeteink. A kedvéért hátat fordítunk a társadalmi elvárásoknak - ilyen a szerető. Ez a szerelem.
Benjamin Disraeli
-
Mindent szeretek benne, és én nem mondom ezt könnyen. Egész életemben csak színleltem a szerelmet. Azt hittem, csak az idióták hiszik, hogy így éreznek, de ez a nő örökre rabul ejtette a szívemet, és ha akarnék, se menekülhetnék. Elsöprő volt és megalázó, néha még fájdalmas is, de akkora szükségem van rá, mint a levegőre. Reménytelenül, visszafordíthatatlanul beleszerettem. Jobban, mint hinné.
-
A szerelem segített, hogy ne csak átvészeljem, de éljem az életet. Próbára tette elszántságomat, bebizonyította, hogy erősebb vagyok, mint hittem. Vigasztalása meggyógyította sebeimet, balzsamként hûsítette forradásaimat. Önérzetet adott, hogy meghaladhassam önmagamat.
-
A sikertelenség nem jelent értelmetlenséget. Ez abból is kiviláglik, ha például a saját múltját valaki a szerelmi életére vonatkoztatva szemléli. Ha tisztességesen azt kérdezi magától, kész lenne-e boldogtalan szerelemélményeit nélkülözni, boldogtalan és szenvedésteli élményeit kiiktatni az életéből - minden bizonnyal tagadó választ ad magának. Szenvedései nem teljesületlenségek voltak számára. Ellenkezőleg, a szenvedésben érettebbé vált, vele nőtt fel.
Viktor Emil Frankl
-
Ha az ember szerelmes, azt nem szégyellni kell, arra büszkének kell lenni. Az szégyenkezzék, akinek nincs szerelmese.
Harsányi Zsolt
-
Sosem éreztem magam elevenebbnek, sosem éreztem magam nagyobb biztonságban és bizonyosságban, mint vele. Mintha megszûnnék önállóan létezni, mégis ettől érzem úgy, hogy végre igazán létezem. Ez nem kamaszos rajongás vagy múló szeszély. Annyira igazi, amennyire csak igazi lehet. Az a sorsom, hogy itt legyek vele. Az a sorsom, hogy rátaláljak. Talán illúziókba kerget ez a mohó vágyakozás, de itt és most, ebben a pillanatban szívem minden dobbanásával úgy érzem, hogy ő az igazi. Külön-külön mindketten szenvedünk. Együtt meghódítjuk a világot. S ha ettől nyálasnak és naivnak tûnök, pont nem érdekel.
-
Nem megtörni: minden ez. Nem belenyugodni, nem elárulni. Szilajságom segít, és ahová sodor, ott utolér szeretetem s vele az élet dühödt vágya, ami értelmet ad napjaimnak.
Albert Camus
-
A szerelem tulajdonképpen megfoghatatlan. De éppen ez a titokzatos valami nő, gyarapszik egyre bennem. Feledteti velem otthonomat, apámat, anyámat, elbódít, ha rád nézek és boldogsággal tölt el. Még az éhségről, a hidegről és betegségről is megfeledkezem. Azt hiszem, ez a szerelem.
Margit Sandemo
-
Azon tűnődtem, vajon van-e értelme egy kudarcba fulladt szerelemnek? Ami eltűnik, az egyenlő valamivel, ami soha nem is létezett? De most már tudom, hogy van - itt volt az értelme. Mert a szívet tépő fájdalom ellenére boldog vagyok, hogy beléd szerethettem.
-
Nem az a fontos, hogy engem szeressenek, belém legyenek szerelmesek, hanem az, hogy én szeressek, én legyek szerelmes. A szerelem és a szeretet számomra a legfontosabb. Az élet élővé, élhetővé válik általuk.
Mészáros Márta