Ugrás a tartalomra
Ez a különleges női képesség, hogy képesek felfogni az érzelmek legmélyebb értelmét, hogy egyszerre tudnak anyák és szeretők, leányok és hitvesek lenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Lehetsz egyszerre bátor és nőies. Lehetsz az ország vezetője, és szeretheted közben a virágokat. S ami ennél is fontosabb, lehetsz királynő, miközben hitves is vagy.
-
Lassan megértettem, hogy egy nő legnagyobb kincse az, hogy iszonyatosan, hogy halálosan lehet szeretni. Némelyik jól varr, mondjuk. Stoppol, mint egy ruhatündér. Süteménymûvész. Szül, mint aki tanulta, hogyan kell szépen csinálni. Kegyetlenkedik, intrikál, békétlen, önző, egy dög, lenéz, kihasznál, igen, sok mindent tud a nő, de mégis az a legbecsesebb tulajdonsága, hogy szeretni lehet.
Darvasi László
-
A nők értenek hozzá ugyanazon pillanatban sírni, gyûlölni, haragudni, szeretni, ábrándozni és mosolyogni.
Mikszáth Kálmán
-
Az ember mindig megérzi annak a hangulati rezdüléseit, akit szeret. Ha érzi, hogy nyomasztja valami, szeretné átvállalni a terheit, ha bántják, megvédené, ha öröme van, meg akarja osztani örömét. S a lányoknak ehhez valahogy nagyobb tehetségük van, mint a fiúknak.
-
A nők (...) a szerelem kedvéért bámulatos dolgokat képesek elviselni.
Margit Sandemo
-
A nő finom lélek, meg tudja látni mindenkiben a jót, megérzéseivel harmóniát teremt, egyensúlyban tartja a dolgokat.
Zséda
-
Az a helyzet a nőkkel, hogy a legátlagosabbak is válhatnak királynővé, és a legkifinomultabb nő is válhat cseléddé - minden csak attól függ, hogy hogyan bánik vele az a férfi, akit szeret.
-
Egyszerre több nőt is lehet szeretni, és mindegyikért egyformán lehet szenvedni, úgy, hogy egyiküket sem csalja meg.
Gabriel García Márquez
-
Különös, hogy a nőben mindenütt és minden korban megnyilatkozik a virágok szeretete, a maga iránt való gondosság és a mások iránt való figyelem.
Gárdonyi Géza
-
A hölgyek meghálálják, ha különlegesen gyönyörûnek érezhetik magukat.
R. Kelényi Angelika