Ugrás a tartalomra
Ez a modern tudományok kulcsa, és a természet igazi megértésének kezdete - hogy alaposan megnézzük a dolgokat, följegyezzük a részleteket és reméljük, hogy az így nyert ismeretekben fölleljük egyik vagy másik elméleti értelmezés igazolását.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden igazi tudomány alapköve (...) először a természet észlelése, másodszor pedig kérdések intézése a természethez, melyeket kísérleteknek nevezünk.
-
Tudva persze, hogy bármikor tévedhetünk, minden pillanatban készen állunk arra, hogy egy újabb nyom felbukkanásakor esetleg meg kell változtatnunk gondolatainkat; de tudjuk azt is, hogy ha ügyesek vagyunk, ha helyesen értelmezzük a nyomokat, akkor a keresés eredményt fog hozni. Ez a tudomány.
Carlo Rovelli
-
Az a lényeges, hogy fölfedezzük a természetben a magunk természetét. Vagy fordítva: a magunk természetében a természet természetét. Nagy erőforrásokra bukkanunk ugyanis e fölfedezéssel, hiszen a természet nemcsak létében, de minden változásában örök.
Elekes Ferenc
-
Ez a tudomány. (...) Az emberi szellem törekvése, hogy megértsen mindent körülöttünk.
George Gamow
-
A természettudományban (...) nem az a fontos, hogy megoldjuk a saját korunkban népszerû problémákat, hanem az, hogy megértsük a világot. E munka közben kitaláljuk, milyen magyarázatok lehetségesek, és milyen problémák vezethetnek el ezekhez a magyarázatokhoz. A természettudomány fejlődése jórészt a megválaszolandó kérdések megtalálását jelenti.
Steven Weinberg
-
Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a természettudományok alapvető kérdéseivel, mert csak így hozhatnak megfontolt döntéseket a tudomány és a technika eredményeivel egyre jobban átszőtt világunkban.
Stephen Hawking
-
Az első nagy tudományos áttörés talán egyszerûen az a felismerés volt, hogy a természet megértésének kulcsa a megkérdőjelezhetetlen matematikában rejlik.
Roger Penrose
-
A tudomány kísérlet arra, hogy a világot megértsük, kézbe vegyük a dolgokat, a magunk urai lehessünk, biztonságot teremtsünk - és ez a kísérlet nagymértékben sikeresnek bizonyult.
Carl Sagan
-
A múlt bizonyos értelemben a jövő megértésének a kulcsa.
-
A tudomány izgalmas kaland. Ajtókat nyitogatunk, keressük az igazságot, s egyszerre ott van előttünk, mint mesebeli kincs, a maga kézzelfogható, tündöklő valóságában.
Kosztolányi Dezső