Ugrás a tartalomra
Ez a szerelem nagy iróniája. A semmiből keletkezik, nincs logikája, le lehet tagadni, el lehet fojtani, de végül az ember mégis súlyosan megfizet érte, ha menekül előle, mégpedig a szellem, a lélek valutájával kell fizetnie.
Kapcsolódó idézetek
-
Hiszen a pénz mindenható. Mennyi szerelmet lehetne kapni érte! Hamis, hazudott szerelmet, mosolygó arcok ragyogását, kik azt nem érzik; tiltott, bûnös szerelmet, kik azt titkolják; csak ennek az egynek a szerelmét nem, aki igazán, híven, boldogan szerethet.
Jókai Mór
-
A szerelem sokkal bonyolultabb, vágyból, káprázatból, pózból, menekülésből, önzésből, érzéki vonzalomból és lelki sóvárgásból szőtt állapot, bálványimádáshoz hasonló pogány szenvedély, melyben az ember megváltását a másiktól várja, s ha ez nem teljesül, öngyilkosságba is sodorhatja.
Müller Péter
-
A szerelem és az érzelmek gyengévé teszik az ember, és ezt mindenáron el kell kerülni. Egyedül a biztonság a fontos, azt pedig a pénz teremti meg.
-
Az emberek nem tudják megérteni, hogy lehet valakit szeretni, aki pedig nem érdemli meg. (...) Csak hát az a helyzet, hogy a szerelemben nincs értenivaló, úgy van, és kész, nem lehet ellene tenni. A szerelemben nincs számolgatás.
Émile Ajar
-
A szerelem nem értelmes! Nem lehet logikával elérni vagy elfelejteni. A szerelem teljesen abszurd, de muszáj szeretnünk, különben elvesztünk. A szerelem halott - és az emberiségnek annyi. Mert a szerelem a legszebb dolog, amit teszünk.
-
Hiszek a szív erejében és a szerelem igazságában; hiszem, hogy emberek között szoros kapcsolat jöhet létre, s e kapcsolat révén a lelkeink összeölelkeznek. Tudom, hogy e kapcsolatokért iszonyatos, borzalmas árat kell fizetnünk... ám hiszek abban, hogy ez az ár még mindig semmi az értékhez képest.
Stephen King
-
A szerelem a lélek láza. Mindig ugyanaz a kezdet, ugyanaz a krízis, ugyanaz a vég és ugyanaz az immunitás, hiszen senki sem lesz szerelmes másodszor is abba a nőbe, akitől egyszer megszabadult.
Garabet Ibraileanu
-
A szerelemért kockáztatnunk kell, hogy hülyét csinálunk magunkból. De hát, ha valami megéri, akkor ez az.
Enyedi Ildikó
-
A szerelem gyengeség, amiért később nagy árat fizethet az ember. Titokban kell tartani, sosem szabad bevallani.
-
A pénz szörnyû, az ördög találmánya. Birtoklása egy idegen, ismeretlen hatalom jelenlétével jár. Ha pénzem van, arra kényszerülök, hogy azon gondolkozzam, mire is költöm majd, hogy elég lesz-e. A pénzt meg kell szerezzem, vigyáznom kell rá, oltalmaznom az idegenektől. Ha pénzem van, akkor elkülönülök a többiektől, mert nekem van, és nekik nincsen. Vagy éppen fordítva. Ellentéteket szül, irigységet. Kártékony.
Csányi Vilmos