Ez volt az én formám, akkor éltem igazán; semmi, ami öröm azóta jött, nem ment olyan igaz mélységekbe, mint az a fájdalom, az a boldog gyalázat, hogy el kell vesznem miatta, és ő nem is törődik velem. Vajon úgy hívják ezt, hogy szerelem?

Kapcsolódó idézetek

1. Kérdés, szerelem volt-e ez tényleg. Az volt. Mert fáj. Mindegy, most nincs más hátra, mint hordozni (...) a gyászt, tûrni a fájdalmat csöndben és titokban. Elmúlik. (...) El szokott múlni.
2. Maga nem utasít el, maga elfogad engem, sőt nyugodt és józan boldogságot kínál nekem, amit térden állva kellene köszönnöm, amíg csak élek. De én nem kérek belőle. Ó, milyen gyötrelmes és iszonyú szerelem az, amely szüntelenül egy meleg szót, egy szívből jövő simogatást koldul, és nem kapja meg! Olyan üres a szívem, mint a koldus gyomra, aki kinyújtott kézzel, sokáig fut maga után. Maga vetett neki szép holmikat, de kenyeret soha. Nekem kenyér, nekem szerelem kellett. Nyomorultan és nincstelenül megyek el, nem adatott meg nekem a maga szerelme, pedig néhány morzsája megmenthetett volna. Guy de Maupassant
3. Létezhet szerelem fájdalom nélkül? Régen azt gondoltam, igen; nekem könnyû volt a szerelem. Most azt gondolom, nem. Hülye voltam! És most nem szeretem a szerelmet. Nem barát.
4. A szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye. Paulo Coelho
5. A szerelem feltétlen, de azt is tudom, hogy lehet kiszámíthatatlan, váratlan, irányíthatatlan is és elviselhetetlen, és könnyen összekeverhető a gyûlölettel. (...) Olyan, mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban, mintha már nem is az én részem lenne, hanem már a tiéd, és hogyha szeretnéd, én nem kérnék cserébe semmit, nem kell ajándék vagy bizonyíték az érzéseidre, csak az, hogy tudjam, hogy szeretsz. A szíved kell az én szívemért.
6. A szerelem feltétlen, de azt is tudom, hogy lehet kiszámíthatatlan, váratlan, irányíthatatlan is és elviselhetetlen, és könnyen összekeverhető a gyûlölettel. (...) Olyan, mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban, mintha már nem is az én részem lenne, hanem már a tiéd, és hogyha szeretnéd, én nem kérnék cserébe semmit, nem kell ajándék vagy bizonyíték az érzéseidre, csak az, hogy tudjam, hogy szeretsz. A szíved kell az én szívemért.
7. Hiánya elkeserít, elviselhetetlennek érzem, mert úgy tûnik számomra, a boldogságom egyedül tőle függ, és ha őt elveszítem, mindenem odavész. Az ilyen szerelem legtöbbször tehetetlen és fájdalmas.
8. A szerelem szó sérült, nem okos és nem buta, csak szomorú és megszégyenített, eltakarja az arcát és halkan zokog, megraboltuk, kiüresítettük és megfeledkeztünk tartalmáról.
9. Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserûn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim. Harsányi Kálmán
10. Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek? És ha szerelem ez, minő, miféle? Ha jó, miért olyan halálos éle? Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes? Francesco Petrarca