Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Falak... mindenütt beléjük ütközünk, behatárolnak bennünket. Megpróbálhatjuk elkerülni őket, vagy áttörni rajtuk, vagy hagyhatjuk, hogy körénk záruljanak. Időnként azonban, ha mázlink van, valaki kinyit egy ajtót, és akkor rajtunk múlik, hogy lesz-e bátorságunk átmenni rajta.

🌅 Nyugdíjba vonulás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem számít, hol élünk, nem számít, kik vagyunk - korlátok vesznek körül. Némelyik valódi, némelyiket csak odaképzeljük. Sokan közülünk önként elfogadják ezeket a korlátokat. Mások egyenesen kénytelenek így tenni. De olyanok is akadnak, akik úgy érzik: muszáj kitörniük, még akkor is, ha az, ami a korlátok túloldalán várja őket, egyszerre ijesztő és ismeretlen.
  2. Vannak határok, falak, korlátok, el is döntheted, hogy szépen megbújsz mögöttük, de dönthetsz egész másképp. Úgy, hogy azt mondod, olyan nincs, hogy képtelen vagy átugrani, vagy hogy mögötte már nincs semmi, és inkább addig feszegeted a határokat, bontogatod a falakat, vagy próbálod átugrani a korlátokat, amíg rá nem jössz, hogy képes vagy eltüntetni őket. Hiszen minden legyőzhető, ha hiszel magadban. Oravecz Nóra
  3. Néha (...) be kell rúgni ajtókat, meg át kell menni falakon, hogy utána ki is nyissák neked.
  4. A legnagyobb félelmeinktől gyakran csak egy kis kapu választ el minket, de igyekszünk távol maradni tőle, mert ha átlépnénk rajta, azzal elismernénk, amivé életünk során váltunk. Amit viszont elismerünk, az szabaddá tesz.
  5. Növekszünk, változunk, néha észreveszünk magunkban egy-egy hibát, amit ki kell javítani, nem mindig a legjobb megoldást választjuk, de a megpróbáltatások közepette tovább élünk, létezünk, és igyekszünk szilárdan állni, hogy méltóságot kölcsönözzünk, de nem a falaknak, s nem is a kapuknak és az ablakoknak, hanem annak a belső, üres térnek, ahol imádjuk mindazt, ami számunkra kedves és fontos. Paulo Coelho
  6. Némelyek azt mondják, hogy a gonosz gondolatok akaratlanul támadnak bennünk. Ez lehet, de az a kérdés, hogy vajon gyûlöljük-e őket? Nem tilthatjuk meg a rablóknak, hogy ne nézzenek be az ablakunkon, de ha ajtót nyitunk nekik és örömmel üdvözöljük őket, akkor hasonlóak vagyunk hozzájuk. Nem tilthatjuk meg a madaraknak, hogy a fejünk felett elrepüljenek, de azt nem kell megengednünk, hogy a fészküket a hajunk közé rakják. Ha a hiú gondolatok kopogtatnak, ne nyissunk nekik ajtót! Ha gonosz gondolatok támadnak bennünk, ne engedjük meg, hogy azok uralkodjanak felettünk. Ha valaki ide-oda forgat egy falatot a szájában, azért teszi, mert ízlik neki. Az az illető, aki gonosz gondolatokkal foglalkozik, szereti e gondolatokat s hajlandó tettekké változtatni őket. Gondolj az ördögre és megjelenik előtted. Ha a bûn körül forognak a gondolataid, nemsokára a kezed is azt teszi. Charles Haddon Spurgeon
  7. A természetes és cselekvő emberek a fal előtt őszintén torpannak meg. Számukra a fal nem kibúvó, mint nekünk, gondolkodó, tehát semmit sem cselekvő embereknek; nem ürügy arra, hogy feleútról visszaforduljanak, nem olyan ürügy, amelyben a magunkféle rendszerint maga se hisz, de amelynek mindig nagyon örül. Nem, ők teljesen őszintén torpannak meg. Az ő szemükben valami megnyugtató, erkölcsileg feloldó, végleges, sőt talán misztikus jelentősége is van a falnak. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
  8. Néha nehéz meglátni a vonalakat, amelyeket meghúztunk, amíg át nem lépjük őket. Na és ilyenkor támaszkodunk azokra, akiket szeretünk, hogy visszahúzzanak minket, és legyen mibe kapaszkodnunk. És ott vannak az egyértelmûen megjelölt határok, melyeket ha egyszer át mersz lépni, talán sosem találsz vissza.
  9. A lehetőségek ajtaja gyakran olyan hirtelen tárul ki és zárul be újra, mint a valódi ajtók viharos időben. Készen kell állnunk, hogy belépjünk, amint alkalom kínálkozik.
  10. Egyszer döntést kell hozni. A vonalak nem tartanak másokat távol, körülvesznek. Az élet zûrös, ilyennek alkották. (...) Nos, pazarolgathatjuk az időt vonalazgatásra vagy élhetünk átlépve a vonalakat, de van egy pár vonal, amelyeket túlságosan is veszélyes átlépni. (...) Egy dolgot tudok: ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalról káprázatos.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat