Ugrás a tartalomra
Fel kell hagynunk azzal, hogy a tiszteletre méltóbb hírességeket mágikus jelenéseknek lássuk, akikhez csupán passzív hódolattal vagy tolakodó kíváncsisággal lehet közelíteni. Egyszerû emberek ők is, akik kemény munkával és átgondolt stratégiával értek el kiemelkedő eredményeket. Esettanulmányokként kell rájuk tekintenünk, amelyeket darabjaira szedve tüzetesen elemeznünk kell, nem tévesztve szem elől az alapvető kérdést: "Mit hasznosíthatok ennek az embernek a példájából?
Kapcsolódó idézetek
-
Ez nem úgy megy, hogy elhatározom, sztár lesz belőlem, hanem sokat és keményen dolgozik az ember, és egyre szebb, egyre komolyabb feladatokat old meg. A teljesítmény, az önbizalom és a szorgalom számít. Persze, azért egy kis szerencse sem árt.
Goztola Lorent Kristina
-
Leginkább akkor irigylünk valakit a sikereiért, amikor alig tudunk valamit arról, hogyan jutott el odáig. Ha a média kicsit jóindulatúbb lenne, nem mitikus tényekként tárná elénk mások eredményeit, nem sajnálná az időt és az energiát, hogy alaposan kivesézze, pontosan milyen áldozatokat kellett meghozni az eredményekért. A sikert sikerre halmozók történeteit olyan esettanulmányokként mutatná be, amelyeket megérthetünk és a gyakorlatban követhetünk.
Alain De Botton
-
A világnak szüksége van modellekre, olyan emberekre, akik érdekes életet élnek, rájönnek dolgokra, vagy éppen megváltoztatják korunk zenéjét. Tudni akarjuk, mit kezdenek magukkal az olyanok, akiket nem köt gúzsba szegénység, háború, bûn. Meg kell ismernünk olyan embereket, akik valóban emberhez méltóan választottak életutat, és példaképeink lehetnek, mert ez a választás nekünk is módunkban áll. Ha nem követjük a példájukat, dúskálhatunk az ennivalóban, de mire való az egész? Szükség van modellekre, kell, hogy az emberek követni tudják valakinek a példáját.
Richard Bach
-
Manapság sokan lebecsülik a rendszerességet, a kitartást, az eredményért folytatott lépésről lépésre menő küzdelmet. A tehetség, a zsenialitás igen kedvező és nagyon fontos feltétel, de talán az alapos munka sem kevésbé fontos, már csak azért is, mert valóban zseniális ember nagyon kevés van.
-
Az embereknek nyilván kellenek példaképek, olyanok, akikre - nem tudom, mi igazán erre a jó szó - fel tudnak nézni, akikért rajongani lehet, akiket figyelni tudnak, de ezek régen mûvészek, színészek voltak. Ez a mi életünkből eltûnt. Akkor, amikor lehetővé válik, hogy valakiről azt is megtudjuk, reggel milyen alsónemûben kelt fel, a jó értelemben vett megközelíthetetlenség veszik el.
-
A tudományt nem úgy csinálják, hogy hírességeket idézgetünk, legyenek azok egyébként bármilyen kiválóak és ékesszólóak, aztán pedig szépen kielemezzük az érveiket.
Daniel Dennett
-
Vannak emberek, akikhez igazodni lehet, s kell! Akiknek lelkét boldogság megismerni, értékeit büszkeség követni. Ettől (is) leszünk jobb emberek. Mértékadók, komolyak, elvhûek.
-
Minden okos ember példaképem. Nemcsak üzleti okosságra gondolok, hanem a tudomány, a mûvészet, a társadalom kiemelkedően okos képviselőire is. Mindenkire fölnézek, aki a szorgalmával, a tudásával, a tehetségével elért valamit.
-
A tudósokról széles körben azt tartják, hogy a tudományos módszerként ismert, jellegzetes eljárást követik. Ezt a képet azonban egyszer s mindenkorra el kellene vetni. Helyénvalóbb lenne azt állítani, hogy a tudósok ugyanolyan racionális módon okoskodnak, mint az ügyvédek vagy a nyomozók, amikor kategorizálják a jelenségeket és értékelik a bizonyítékokat. Egy ehhez kapcsolódó (és valójában kártékony) téveszme az a széles körben elterjedt vélekedés, miszerint gondolataik minőségét tekintve ezek az emberek valamiféle "elitet" alkotnak. A "tudományos kutatás képessége" csupán egyik aspektusa a szellemi képességek sokkal tágabb fogalmának - mely utóbbinak a tudósokkal azonos mértékben birtokában vannak a legjobb újságírók, ügyvédek, mérnökök és politikusok is.
Martin Rees
-
Nem kellene olyan nagy hangsúlyt fektetnünk az emberek kinézetére, és inkább a tetteik, a személyiségük, a tudásuk és más tulajdonságaik alapján kellene megítélnünk embertársainkat. Ezzel teljes szívemből egyetértek! De nem szabad elkerülnünk ezt a vitát csak azért, mert vannak, akik nem hajlandók tudomást venni a valóságról. Az igazság az, hogy olyan társadalomban élünk, amely a szépség megszállottja. Emiatt a tetszetős kinézet igenis számít az egyén sikeressége szempontjából.