Félsz fagylalgatott továbbra is. Nem az enyhe fajta, melytől hátborsódzva lopakodtam éjjelkor a temetőben. E fogvacogtató, dermesztő félelem zsigerig, csontvelőig és még mélyebbig hatott: nem magamért rettegtem, ez volt benne a legijesztőbb.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem úgy félek ám én a haláltól, hogy akkor én most remegek, meg izzadok, hogy halál, meg ilyenek. Hanem, hogy nem tudom, hogy mi lesz. Próbáltam már belegondolni is, hogy mi lesz, de mindig csak a sötétségig jutottam. Nem tudtam tovább képzelni. És ettől olyan rossz lett, hogy nem igaz. Mert tudom, hogy nem fáj, de ha nem fáj, akkor meg mi? Cserna-Szabó András
2. A nagy hallgatás okozta-e, vagy a hideg lassan átszivárgott a ruhán, a bőrön, s beszívódott a csontok közé: de egyszerre érezte, hogy fázik. Valami belső fázás volt ez, valami belülről vacogtató, kietlen érzés. "Elindulok" - gondolta. De nem mozdult mégsem. Nem mozdultak a lábai, a kezei, az izmai. Érezte, hogy valami a vállaira nehezül, és mozdulatlanságra kényszeríti. Valami nyomja lefele, oda a farönkhöz, nem képes felkelni róla. Döbbenet futott át rajta, szinte remegtető döbbenet. És ekkor egyszerre megérezte a csöndet maga körül. A vállain, a fákon, a hegyeken, a levegőben. Azt a súlyos, fehér csöndet, mely, mint egy láthatatlan nagy búra, ránehezedett kereken a világra, és a világ nem volt képes moccanni alatta, még lélegezni sem. Igen, egy rettenetes csöndet érzett maga körül és maga fölött, egy halott csöndet. Egy csöndet, amely maga a semmi volt. A halál. Wass Albert
3. Fájdalmas, öreges megnyugvással gondolt a halálra. Nem irtózott tőle, inkább szelídnek érezte, és az anyaföldet, amely befogadja majd, mélységesen, igaz lelkéből szerette. Inkább az élet volt az, ami sokszor keserûséget támasztott a szívében, az élet szolgált kegyetlen tapasztalatokkal, gonddal, csalódással. Mika Waltari
4. Féltelek. Oly sok mindentől. A könnyektől, a fájdalmaktól, az aggodalmaktól. Minden rossztól. Lehetetlen felsorolni. Hosszú lenne a lista. De nem is akarom. Nem akarok csupa rosszat mondani. Csak egy jót. A legjobbat. A legfontosabbat. Magamnak féltelek. Csitáry-Hock Tamás
5. Ez a legborzalmasabb a halálban, hogy az ember elkezd remegni, hogy ne felejtsen el semmit Belőled, és a félelemtől máris felejtek. Alföldi Róbert
6. A félelemmel az a helyzet, hogy mindig benned van. Félelem az ismeretlentől, félni egyedül szembenézni vele, félni, hogy a hozzád legközelebb állok szörnyetegek. Félni, hogy amint az egyiküket legyőzöd, rögtön a helyébe ugrik egy másik. Félni, hogy újabb rém les rád a sötét folyosó végén. Egyedül, bánatosan, magányosan.
7. A legfélelmetesebb a halálban nem a jövő elveszítése, hanem a múlté. A felejtés valójában a halál egy formája, amely állandóan jelen van az életben. Milan Kundera
8. Ha valakinek nem tudtam megbocsátani, az mindig számomra volt kellemetlen. Nagyon kellemetlen. Olyan karmos érzéseket hurcoltam magamban, melyek elsősorban engem sebeztek. Az én lelkemet mérgezték meg, s állandóan kizökkentettek a nyugalomból. Nem kellemes haragban, sértettségben, tompa bosszúvágyban, bármiféle fojtott indulatok tüzében élni. Müller Péter
9. Nem félek a haláltól. A szenvedéstől félek. Az öregkortól, még ha most kevésbé is, látva apám derûs és szép öregkorát. Félek a gyöngeségtől, a szeretethiánytól. A halál azonban nem riaszt. Gyerekként sem féltem tőle, akkor talán csak azért nem, mert még távolinak tûnt. De most, hatvanévesen sem jött meg a félelem. Szeretem az életet, de az élet egyszersmind erőfeszítés, szenvedés, fájdalom. A halálra megérdemelt pihenésként gondolok. Carlo Rovelli
10. Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva az ágyra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a családjáért, és azért, mert a nap, ami a legboldogabb kellene, hogy legyen, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy bátorsága csak álarc, láttam mennyire fél ebben az új és idegen világban... de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja. Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.