Ugrás a tartalomra
Fiatalként gyakran vonzódunk a veszélyes helyzetekhez. Ez ugyancsak igaz a korai szerelmi kapcsolatainkra. Nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy különbséget tegyünk az igazi szerelem és a - néha veszélyes - belehabarodás, a szenvedély izgalma és az igazi veszély adrenalinja között. Egy veszélyes partnert akár erős partnernek is láthatunk. Ahogy idősebbek és remélhetőleg érettebbek leszünk, jobban látjuk a különbségeket.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem néha zavaró. Sőt van, amikor helytelen, és veszélyes is lehet. Olyan dolgokra vesz rá minket, amiről addig nem is álmodtunk. De hogy rossz lenne? Az csak attól függ, mi lesz belőle, nem igaz?
-
Egy érett ember meg tudja mutatni sebezhetőségét, mert a tiszta, viszonzott érzelmek felé ez az egyetlen út vezet. Õk nagyobb eséllyel élnek bensőséges, jól mûködő kapcsolatban, de teljes mértékben el tudják fogadni, hogy sérülhetnek is. Sebezhetőnek érezni magunkat annyi, mint élni, megélni az érzéseinket, és elhinni magunkról, hogy pontosan elég, amit nyújtani tudunk.
-
Ha csak egyetlenegyszer éljük is meg a szerelmet, tudjuk, hogy szerelmesek vagyunk - mindenféle előzetes tudás nélkül. Éppen ez a szép benne! A veszélye pedig az, hogy ha valaki egyszer megtapasztalta, onnantól kezdve mindig azokat az érzéseket és élményeket fogja keresni. Ugyanazt és ugyanúgy, ami lehetetlen! Egy kapcsolaton belül is változik a szerelem megélt élménye az időben.
-
A szerelem, a párkapcsolat egyfajta ívesen hajlítható pályán mozog, s közben fokozatosan mind érettebbé válik. Az embernek nem ugyanarra a másikra van szüksége az élete minden egyes fázisában, amire fiatal korában oly mérhetetlenül vágyott.
Mattias Edvardsson
-
Sajnos napjainkban általában a (...) romantikus szenvedélyt értik szerelem alatt. Két ember meglátja egymást, kölcsönös fizikai vonzalmat éreznek, élvezik, ha együtt lehetnek, és gyorsan "egymásba szeretnek". Nem állnak meg, hogy átgondolják: ők ketten máshonnan jönnek, más értékekkel rendelkeznek, és mást várnak a kapcsolattól. Nem gondolják végig, mit is jelent egy életre szóló társkapcsolat kialakítása és ápolása.
-
Fiatalon a szerelem olyan, mint a veréb, ideszáll, odaszáll. De későbbi korban, mentül jobban beleizzad az ember üstöke, antul ídesebb!
Móricz Zsigmond
-
Fiatalon a szerelem olyan, mint a veréb, ideszáll, odaszáll. De későbbi korban, mentül jobban beleizzad az ember üstöke, antul ídesebb!
Móricz Zsigmond
-
Fiatalembernél az igaz szerelem legelső tünete a bátortalanság, leánynál a vakmerőség. Ez meglepő, pedig a magyarázata igen egyszerû: férfi és nő közeledni igyekszik egymáshoz, éspedig úgy, hogy mindegyik fölveszi a másiknak a tulajdonságait.
Victor Hugo
-
A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek".
Steve Biddulph
-
A szerelem gyakran első látásra kitör, olyan, mint egy ragályos betegség. Persze sokszor van lappangási ideje, sok embernek jó oka van rá, hogy ne essen szerelembe, ne veszélyeztesse kialakult életét. Szerelembe bármikor eshet az ember, de azért minden gátat elsöprő szerelem leginkább fiatalkorban a jellemző.
Szendi Gábor