Ugrás a tartalomra
Fiatalon még nincsen olyan mély gödör, amelyből ne tudnál valahogy kikecmeregni, vén fejjel örülhetsz, ha egyből is kimászol. Ahogy öregszel, sokkal alaposabban tudod elszúrni a dolgokat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az öregségnek van egy nagy előnye is hátránya mellett. (...) Sokkal bölcsebbek leszünk. Persze nem kell nagyon nagy dolgokra gondolni. Elég például arra, ahogyan mindennap megtalálom az elveszett szemüvegemet. (...) Tudod, hogyan csinálom?! Átgondolom, hogy hol nem lehet, és ott nem keresem. Így hamarabb megtalálom.
-
Fiatalkorodban mintha egy gyors liften mennél felfele. Egyre magasabbra, egyre gyorsabban. Öregkorodban pedig elkezdesz gondolni mindezekre az emeletekre, amelyek mellett elhaladtál, és mind olyan szükségtelennek látszott akkor, olyannak, amihez semmi közöd. És egyszer csak kiderül, hogy éppen ott volt az az igazi valami.
-
Míg fiatal az ember, ahogy leteszi a fejét, már szunnyad, ha pedig megöregszik, elszundít ugyan hamar, de fel is ébred, aztán csak néz, töpreng, mintha úgy rendezte volna a természet, hogy mikorra már nagy darab idő van a háta mögött, legyen módja végéggondolni.
Szabó Magda
-
Amikor már benne vagy az idős korban, szemben azzal, amikor még kívülről tekintettél rá, az öregedéstől való félelem elmúlik. Észreveszed, hogy még mindig ugyanaz vagy - vagy éppen hogy még inkább az.
Jane Fonda
-
Ha elcseszel valamit, addig tedd, míg fiatal vagy. Minél öregebb leszel, annál nehezebb lesz fölállnod a padlóról.
-
Az öregkor hasonlít a hegymászáshoz. Minél magasabbra hágsz, annál fáradtabb vagy, nehezebben kapsz levegőt. De sokkal jobban átlátod a dolgokat.
Ingmar Bergman
-
Az idő gyorsabban megy különböző életkorokban. Gyerekfejjel az élmények újak, és ezáltal az emlékek frissek és erőteljesek - úgyhogy az idő megint lassulni látszik. Ahogy valaki öregszik, különösen, ha belefásult egy életritmusba, nagyon kevés új vagy élénk élmény rakódik le, és ezáltal az idő szinte repül. Ezért van az, hogy amikor egy gyerek visszagondol a nyárra, az mintha örökké tartott volna. A felnőtteknek alig egy szemvillanás.
Harlan Coben
-
Az ifjúságot nem kell visszasírni, mert minden évszaknak megvannak a maga örömei. És aki öreg, az már biztosan volt fiatal, de aki fiatal, nem biztos, hogy lesz még öreg is.
Királyhegyi Pál
-
Talán együtt jár az öregedéssel, hogy az ember sajnálja a régmúlt dolgokat. Míg fiatal, változásokat kezdeményez, aztán mikor megöregszik, sajnálja, amiért a változások bekövetkeztek.
Wilbur Smith
-
Amikor éppen elkezdesz megöregedni, akkor nagyon tudod értékelni a fiatalokat. Nem a ráncokról van ilyenkor szó, hanem a természetességről, a naivitásról, azokról a dolgokról, amik hirtelen meg tudnak nevettetni.