Ugrás a tartalomra
Fontos, hogy céljaink és eredményeink legyenek, mégis fontosabb az, ahogyan elérjük azokat.
Kapcsolódó idézetek
-
Fontos, hogy az embernek legyenek céljai, tudja, mit akar, és hogy hogyan lehet javítani az életünk minőségén, illetve azok életének minőségén, akik körülvesznek minket.
-
A cél módfelett fontos, de ami igazán számít: az Út, amelyen odajutsz.
Vavyan Fable
-
Jó dolog elérni a csúcsot, az a pont az i-re. De valóban fontosabb, hogy hogyan teljesítettük az utat, amely oda vezetett.
Erőss Zsolt
-
A hatékonyság valóban fontos, de a biztonság még fontosabb.
Brandon Hackett
-
Valahányszor elértük a célt, úgy találjuk, hogy nem is olyan izgalmas, mégis azonnal ráhajtunk, hogy elérjük a következő, az utána következő és az az utáni következő célt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a célok nem számítanak. Nagyon is számítanak, már csak azért is, mert miközben elérni igyekszünk a célokat, fejlődünk, s végül bölcsebbé, boldogabbá válunk, satöbbi. Ha elrontunk valamit, attól szerencsétlenek, dühösek, zavartak leszünk. A cél tehát jót tesz, és használ nekünk, már csak azért is, mert jótékony fejlődést biztosít. Ám ettől eltekintve is, a folyamat az, ami igazán fontos.
-
Az, hogy a megfelelő időben cselekedjünk, fontosabb, mint hogy mit teszünk pontosan.
Hakan Nesser
-
Fontos tudni, merre tartasz, de megmagyarázni, hogy miért és hogyan juthatsz oda, még annál is fontosabb.
-
Gyakran fontosabb az, hogy döntsünk, mint az, hogy miképp döntöttünk.
Polányi Károly
-
Látnunk kell a célt ahhoz, hogy megcélozhassuk. De amit látunk, azt a versenytársaink is látják.
Ian Nicholas Stewart
-
Fontosabbnak tartom azt, amit teszünk, mint azt, amit mondunk, illetve amit csak tenni fogunk.