Ugrás a tartalomra
Furcsa dolog a halál. A legtöbb ember azt gondolja, hogy egy pillanat alatt bekövetkezik, pedig leggyakrabban egy folyamat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az embernek van egy tudatos része, amelyik azt gondolja, hogy a halál egy természetes dolog. Még megnézek valamit ebben a könyvben, vagy elintézek egy fontos ügyet, aztán meghalok, ez a feladatom még sürgős, aztán jöhet a meghalás. De ez sajnos nem így történik. Hanem úgy történik, hogy az emberrel valami súlyosabb baj lesz, és a végén nagy nehezen hal meg.
Csányi Vilmos
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
Az élet fokozatosan megy át a halálba. Először az egész részei halnak meg. Amikor az ember szerettei meghalnak, az ember egy része is meghal.
Kim Stanley Robinson
-
A halál tehát teljesen hétköznapi esemény, bármikor és bárhol bekövetkezhet, hiszen meghalni egyszerû dolog, csupán az a folyamat bonyolult kissé, amíg felkészülünk rá.
-
A halál nem egyetlen pillanat, hanem folyamat. Valami felmondja a szolgálatot a testben, és a rendszer leáll, ahogy elterjed a hír - a levegő és a vér áramlása megszûnik.
Hayley Campbell
-
A halál a leghosszabb folyamat, hiszen születésünkkor már méltóságteljesen lép fel az élet oldalán, s amikor elnyeri jutalmát az élettől, csendben visszavonul.
-
Furcsa az emberi természet. Amíg valaki él, addig nem törődnek vele, vagy megszólják. De ha haldoklik vagy ha meghalt, egyszerre tudomást vesznek róla és dicsérni kezdik. A halál egy időre glóriát von a legszegényebb ember feje köré is. A halálával sok ember eléri azt, amit az élet sohase adott meg neki.
-
A halál a legkülönfélébb, kifürkészhetetlen módokon érheti az embert. Ami balesetnek tûnik, amögött gonosz szándék lapulhat, s fordítva, egy gyilkosságról is kiderülhet, hogy végzetes balszerencse volt csupán.
-
Furcsa dolog az idő. Nem azért, mert múlik. Azért se, mert esetleg sok idő múlik el, nagyon lassan. Vagy fordítva. A idő akkor válik iszonyúvá, amikor érzi ugyan az ember, de nem tudja mérni.
Bor Ambrus
-
A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan.
Fredrik Backman