Ugrás a tartalomra
Gyereket nevelni pont olyan, mint egy ûrhajót küldeni a Holdra. Eleinte még közvetlen kapcsolatban álltok, aztán egy nap a kamaszkorban, átmennek a sötét oldalra és eltûnnek. Nem tehetsz mást, csak vársz a gyenge jelre, ami azt jelenti, hogy visszatérnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Gyereket nevelni olyan, mint rakétát kilőni. Néha célt téveszt, talán megszakad a kapcsolat, de hogyha mindent jól csináltál, a végén hazatér.
-
A gyereknevelés (...) élethosszig tartó feladat. Ha a nebulók megkezdik felnőtt életüket, mi akkor is a szüleik maradunk, mint szülők pedig valahogy úgy mûködünk, mint egy biztonságos kikötő. Ha a tenger viharos, ha a hullámok átcsapnak a vitorlán, ott vagyunk mi, akik megmutathatjuk gyerekeinknek, mit és hogyan kell tenni ilyenkor. Például egymással szemközt leülni egy fotelbe és beszélgetni.
Tallai Gábor
-
A gyerekek, akármilyen szomorúan is hangzik ez, felnőttekké válnak: a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket.
-
A gyerekek szétrombolnak mindent, amit addig gondoltál. Korábbi felfogásodat, komplett világképed. Jobb, ha elfogadod és hátralépsz. Aztán elmennek. És mindig hiányozni fognak.
Winkler Nóra
-
Gyereket csak egyféleképpen lehet nevelni. Ha maga hideget fúj rá, én meg meleget, még megfázik. Még nagyon gyönge a lelke. El ne feledje!
Szabó Magda
-
Előbb-utóbb - és tudom, hogy tinédzserek mellett ez az idő nagyon-nagyon hosszúnak tûnik - a gyerekeink kénytelenek egyedül felnőni, fejlődni, tanulni és érni. Nem vállalhatjuk át tőlük ezt a feladatot.
-
Ha sokáig együtt élünk valakivel, és gyerekeink is születnek, az élet olyan lesz, mint a fára mászás. Fel és le, fel és le, az ember próbál megbirkózni mindennel, ügyes akar lenni, mászik és mászik, alig látja a másikat útközben. Ezt talán nem is értik a fiatalok, de minden megváltozik, amikor az embernek gyereke születik. Néha olyan érzés, mintha a házastársunkkal már nem is találkoznánk. Elsősorban szülők vagyunk és csapattagok, másodsorban házasok.
Fredrik Backman
-
- Szerintem ha a gyerekek felnőnek, az ember szakadjon el tőlük, vonuljon a háttérbe, kényszerítse őket, hogy felejtsék el.
- Kényszerítse? Ez egy kissé drasztikus, nem? A kényszer mindig helytelen, akármilyen irányba hat.
Agatha Christie
-
Az anyaság magában hordoz egyfajta természetes bánatot is: a gyerekeid kirepülnek a nagyvilágba. De minél jobban neveled őket, annál tovább juthatnak. És a távolság ellenére is, a szeretetben nevelt gyerekek egyre közelebb és közelebb kerülnek az anyjukhoz. A te helyed ott van a szívükben, ezért mindig olyan lesz, mintha ott lennél mellettük.
Steve Biddulph
-
Amikor gyereket nevelsz, gondolj az öregkorára.
Joseph Joubert