Ugrás a tartalomra
Előbb-utóbb - és tudom, hogy tinédzserek mellett ez az idő nagyon-nagyon hosszúnak tûnik - a gyerekeink kénytelenek egyedül felnőni, fejlődni, tanulni és érni. Nem vállalhatjuk át tőlük ezt a feladatot.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenhez idő kell. (...) És ez az, amit a maga generációja olyan nehezen fogad el. Mind úgy nőttek fel, hogy elvárják, a dolgok azonnal a maguk kedve szerint alakuljanak. Elvárják, hogy az életük olyan legyen, amilyennek elképzelték. (...) De ehhez idő kell.
Jojo Moyes
-
Önmagunkon keresztül tudjuk a gyerekeket a legjobban nevelni. Mindegy, hogy sportról, táplálkozásról, hozzáállásról, a másik nemhez való viszonyról van szó, a gyerekeink úgy fognak viselkedni, ahogy tőlünk látják. Na, ez nagy felelősség, és csodálatos feladat is egyben.
-
Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyû feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk.
-
Nem olyan egyszerû felnőni, de sokkal nehezebb hagyni, hogy más felnőjön.
Fredrik Backman
-
A jövő mindig bizonytalan. Az egyéni jövő is. A gyerekeink jövője is. (...) Nem tudunk mindent kontroll alatt tartani. A tőlünk telhető legjobban kell nevelnünk a gyerekünket. Az elég lesz.
-
A gyerek, ha felnő, úgyis elhagyja szüleit. A fiatalok előre néznek, meggondolatlanságukban mindig új élményeket keresnek, és keveset törődnek az emlékek egyre sûrûsödő terhével. Ezért nem haladhat együtt öreg és fiatal, és ezért halad előre a világ.
G. Hajnóczy Rózsa
-
A szülővé válás nehéz feladat. Gyerekünk egyik napról a másikra életünk első számú, minden mást maga mögé utasító prioritásává válik. Aki szülővé lesz, minden bizonnyal arra is ráébred, milyen feladattal kellett megbirkózniuk saját szüleinek, és talán elkezdi jobban értékelni őket, azonosulni velük, vagy éppen jobban megérti őket.
-
Gyermekként nagyon nehéz elkülöníteni, függetleníteni magunkat a szüléink érzéseitől, gondolkodásmódjától. Felnőttként már könnyebb kívülről ránézni az egykori helyzetekre.
-
Nem a szextől lesz valaki felnőtt. Hanem attól, hogy döntéseket kell hoznia. Néha rettenetesen nehéz döntéseket. A gyermekeknek megmondják a felnőttek, hogy mit tegyenek. Ám a felnőtteknek akkor is a saját döntésükre kell hagyatkozniuk, ha összeroppannak annak a súlya alatt.
Jodi Lynn Picoult
-
Mi, szülők, sokat hibázunk, miközben neveljük a gyerekünket, de csak azért, mert mindent megteszünk, hogy boldoggá tegyük őket. Megpróbáljuk magunk mellett tartani őket, habár tudjuk, hogy képtelenség.