Gyermekkorunkban minden szükséges tanítást megkaptunk, s ezt a tudásunkat az igazán nagy dolgok soha nem is kívánják elvenni tőlünk. Csak később tagadjuk meg magunkat és kuszálunk össze másokat. Sivatag és káprázat egész életünk, s nem merjük beismerni céltalanságát. Szerepelünk, ahelyett, hogy élnénk. Csak születni és meghalni tudunk szereptelenül, igazán.

Kapcsolódó idézetek

1. Amíg gyerekek vagyunk, azt hisszük, mi vagyunk a mindenség középpontja. Minden csak a mi kedvünkért történik. Más emberek? Afféle szellemek csupán, azért vannak itt, hogy legyen kivel beszélnünk. De amikor felnőttünk, elfoglaljuk igazi helyünket, elnyerjük végleges alakunkat és nagyságunkat. Sok minden indul ki belőlünk mások felé, és mi is sok mindent átveszünk másoktól. Rosszabb is így, meg jobb is. John Steinbeck
2. A felnőtté váláshoz elkerülhetetlen, hogy az ember egyszer csak elkezdjen őszinte lenni saját magához. Valahogy a gyermeki léthez tartozik hozzá, hogy játszunk. Mindig mindenféle szerepeket játszunk, amíg kicsik vagyunk, és ebbe nagyon könnyû beleragadni. Szinetár Dóra
3. A hideg, fullasztó sötétség örökké tart, és mi egyedül vagyunk. Éljük az életünk, mert mást nem tehetünk. Érveket később gyártunk. A semmiből születünk; gyermekeket nemzünk, kik szintén kárhozottak; a semmibe merülünk. És ennyi az egész. A lét véletlenszerû. Nincs benne szabály, csak amit mi képzelünk bele, ha sokáig nézzük. Nincs értelme, csak amit mi aggatunk rá. Ezt a vitorla nélküli világot nem homályos metafizikai erők szabják. Nem Isten öli meg a gyermekeket. Nem a sors darabolja fel őket, és nem a végzet veti a kutyák elé. Hanem mi. Csak mi. Alan Moore
4. Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
5. Egy gyermek "csupa fül és csupa szem". Feltétel nélkül meri elveszíteni önmagát, ami a valódi birtoklás egyedüli formája. Egy gyermek mellett minden felnőtt görcsös és fukar szegény. Gyermekkorunkban minden a miénk, amit megpillantunk, s a felnőttség talán nem is más, mint a világ lassú és fokozatos elvesztése. Pilinszky János
6. Egyikünket sem kérdezték meg születése előtt, hogy hol szeretne a világra jönni, kitől szeretné tanulni az első lépéseit és életbölcsességeit, milyen sorrendben és sikerrel szeretne megbirkózni az élet nagy próbatételeivel. Hogy kik vagyunk valójában, és kinek gondoljuk magunkat, mégis ilyen sorsfordító apróságokon múlik.
7. Milyen furcsa, hogy amíg gyerekek vagyunk, fel akarunk nőni, szinte érezzük a kényszert, hogy megmutassuk a világnak, mire is visszük majd. Aztán amikor már a felnőtt életbe vágunk bele, hiányzik a felelőtlen lét. Borsa Brown
8. Senki nem születik gonosznak. (...) Kiskorunkban ártatlanok vagyunk, öntudatlan szivacsok, a legelemibb igényekkel: enni, üríteni, szeretni és szeretve akarunk létezni. A körülményektől függően, amelyek közé születünk, azonban elromolhat valami. Egy meggyötört, bántalmazott gyerek soha nem áll bosszút a valóságban, hiszen gyönge és kiszolgáltatott, de bosszúszomjas fantáziákat nagyon is szövögethet. A harag a félelemhez hasonlóan valami nyomán ébred.
9. Az elmúlás tényéhez alkalmazkodni kell, s az ember végtelen találékonysággal terveli ki a tagadás, netán a menekülés különböző útvonalait. Gyermekkorunkban a szülői vigasz, illetve a világi és vallásos hitrendszerek segítségével tagadjuk a halált; később megszemélyesítjük, valós alakká, szörnyeteggé, démonná tesszük. Elvégre ha a halál egy bennünket üldöző démon alakját ölti magára, akár ki is térhetünk előle; és bármilyen rettenetes is ez a halált hozó szörnyeteg, az igazságnál - miszerint saját halálunk csíráit önmagunkban hordozzuk - mégsem borzasztóbb. Irvin David Yalom
10. Mi is csak nagyra nőtt gyerekek vagyunk. Csak egy kicsivel többet tudunk, mint annak idején, és ahogy telnek-múlnak az évek, megtanulunk még ezt-azt. A végén pedig úgy halunk meg, hogy talán a negyedét ha tudjuk annak, amit tudni lehet. Kimberley Freeman