Ugrás a tartalomra
Ha a döntés elkerülhetetlen, jobb, ha gyorsan hozzuk meg, hogy maradjon időnk azzal foglalkozni, ami majd a döntéssel együtt jár.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha valami tényleg fontos a számunkra, nincs gyors és könnyû megoldás. Akkor igenis rá kell szánjuk az időt, hogy magunk hozzuk meg a döntést, függetlenül a többiek véleményétől.
Barabási Albert-László
-
Bizonyos élethelyzetekben muszáj lépni. (...) Dönteni kell, és ha döntöttünk, szilárdan ki kell tartanunk a döntésünk mellett.
-
Adott esetben bármilyen apró és jelentéktelennek tûnő döntés is meghatározhatja a sorsunkat. Ha meghoztuk a döntést, utólag néha fájdalmasabb és nehezebb visszacsinálni, mint előrenézni és megtalálni a megfelelő megoldást.
Kilian Jornet
-
Gyakran fontosabb az, hogy döntsünk, mint az, hogy miképp döntöttünk.
Polányi Károly
-
Érdemes dönteni, még akkor is, ha nincs hozzá feltétlen kedvünk. Amikor kimondjuk, hogy szerintünk mi is legyen, választásunk felemelő érzést hoz jutalmul, feltéve, ha bele is állunk a döntésbe, magyarán: elköteleződünk annak tartalmi vonatkozásai mellett. No, nem azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy a legjobb döntést hoztuk, és azért sem, mert biztosan jól járunk majd, egyáltalán nem; sokkal inkább azért, mert önmagunk maradunk.
-
Rendbe lehet hozni a dolgokat. Ha felismerjük, mit is teszünk, meghozhatjuk a tudatos döntést: most másképp csinálom.
Ara Rauch
-
Néha ki kell erőltetni a jó döntéseket.
-
Még ha véletlenül a spontán döntés is a helyes, akkor is tudatosan kell meghoznunk és vállalnunk.
-
Nehéz időkben nehéz döntéseket kell hoznunk.
-
Ha nem létezik jó döntés, akkor döntsön a legjobb tudása szerint, aztán tartson ki még akkor is, ha nehéz, mert idővel minden kiforrja magát.