Ugrás a tartalomra
Ha a médiát kézben tudjuk tartani, akkor meg tudjuk győzni az embereket arról, ami nem igaz. Az európaiak elfelejtették már a történelem ezen tanítását. Van egy egész generáció, ami felnőtt a kommunizmus összeomlása óta, tehát nincs meg bennük az a történelmi emlékezet, hogy milyen az, amikor egy autoriter rendszer a média feletti kontrollt használja ahhoz, hogy társadalmi támogatottságot nyerjen.
Kapcsolódó idézetek
-
A múlt századot illeti a dicsőség és felelősség azért, hogy a nagy tömegek a történelem porondjára szabadultak... az emberiség, amíg e két elvet, a liberális demokráciát és a technikát szolgálta, az európai népességet egy évszázad folyamán megháromszorozta... ezek egy emberi kasztot neveltek, a forradalmi tömegembert, aki ezeket az elveket, amelyeknek az életét köszönheti, közvetlenül veszélyezteti. Ha ez az embertípus lesz Európa ura és az, aki végérvényesen dönt, elég lesz harminc esztendő, hogy földrészünk a barbárságba essék vissza. A technika és az anyagi eredmények éppoly gyorsan, ugyanazzal a könnyûséggel fognak megsemmisülni, mint amily könnyen és gyakran mentek veszendőbe bizonyos gyártási titkok. Az egész élet összezsugorodik. A lehetőségek mai bősége valódi mértékké, szûkölködéssé, szûkös tehetetlenséggé válik: igazi demokráciává.
José Ortega y Gasset
-
A média olyan kicsit, mint a politika, az embereket képzi le. Felméréseket nézegetnek, hogy mire kattintanak a legtöbben: akkor olyan címek lesznek, akkor olyan cikkek lesznek. A politika ugyanez, tulajdonképpen egy tükröt tart nekünk, amilyen vezetőink vannak, hogy ez az ország erre rezonál.
-
Felhalmozott gazdagság, tekintély, befolyásos családok - ez volt a múltban. De ma a hatalom az ifjúság kezében van. Az elmékben.
Agatha Christie
-
Érzem, hogy van egy univerzális tudat a generációnkban, hogy már mindent kimondtak és megtettek. Igaz, de kit érdekel, ha még mindig szórakoztató lehet úgy tenni, mintha.
Kurt Cobain
-
Lehetetlen meggyőzni az embereket bármilyen újdonságról. Csak egyet tehetünk: hagyjunk időt nekik, hogy meghaljanak. Majd a fiatal nemzedék öleli magához az új igazságokat.
Max Planck
-
Gyerekkorunkban szinte mindannyian, akik itt vagyunk, (...) azt hittük, hogy az igazság automatikusan felülkerekedik. Hogy az erény elnyeri jutalmát. Hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett. De fokozatosan rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. (...) Az embereknek önmaguknak kell kikényszeríteniük az igazságot, és ez nem könnyû. Mert a hatalomra gyakran veszélyes lehet az igazság, és gyakran nagy kockázatot kell vállalni a hatalom elleni harcban.
-
Erkölcsi fejlődésünk csökevényességét tükrözi, hogy a technikai/információs társadalomban könnyedén ellenőrizhető lenne a hatalom, ám ez mégis tabu szinte mindenhol, csak más-más szinten. Az irányított média korszakát éljük.
Erőss Zsolt
-
Jegyezd meg, ma már nem úgy van, mint régen, mikor a sajtó még a közt szolgálta. Ma már te szolgálsz. A média csinálja a hírt, a sztárokat. A média kormányozza a világot, vezet az orrodnál fogva.
Vavyan Fable
-
Manapság a gyerekek csak a videojátékokat, a közösségi oldalakat és a médiastreameket ismerik. Már elmúltak azok az idők, amikor az emberek elővettek egy könyvet, és rászánták az időt, hogy tanuljanak valami újat, fejlődjenek, és magasabb intellektusra tegyenek szert a felismerések által. Talán ha az oktatási rendszer jutalompontokat osztogatott volna, a fiatalabb generáció leporolta volna a könyveket.
J. D. Barker
-
Nincs olyan alkotó vagy politikus, akinek a híre a sajtó, a rádió, a tévé segítsége nélkül manapság eljutna a közönséghez. Sem Pavarottiról, sem Madonnáról, sem Clintonról nem tudnánk semmit, ha nem szólna róluk a média. Az oktatáson, nevelésen kívül ez a modern kor egyetlen eszköze, amellyel valóban befolyásolhatjuk az emberek érdeklődési irányát, viselkedésüket és véleményüket.
Nógrádi Gergely