Ugrás a tartalomra
Ha a mindennapi tapasztalataid szerint az élelmiszer az élelmiszerboltból, a víz pedig a csapból jön, akkor az életed árán is meg fogod védeni azt a rendszert, ami ezeket lehetővé teszi, mivel az életed függ tőle. Ha viszont az a tapasztalatod, hogy az étel a termőföldről, a víz pedig egy patakból származik, nos, akkor az életed árán is meg fogod védeni a termőföldet és a patakot.
Kapcsolódó idézetek
-
Érdemes közel lenni a földhöz, nem elfelejteni, hogy te is része vagy annak. Ha lehajolsz, esetleg megszúr egy tövis, ha átmégy a patakon, vizes, iszapos leszel. Nem baj, élsz.
Cseh Tamás
-
A természet változik. És mi teljesen függünk ettől a változó világtól. Ez biztosítja az élelmünket, a vizet és a levegőt. Nincs ennél nagyobb értékünk, muszáj megvédenünk.
David Attenborough
-
A világ szárazföldből és vízből áll, az emberi élet pedig evésből és verésből, és a verés van túlsúlyban.
Rabindranath Tagore
-
Általában az életben nem olyan dolgok között kell választani, amelyek közül az egyikre vágysz, a másikat pedig utálod, hanem épp ellenkezőleg, ha szerencsés és egészséges vagy, és olyan országban élsz, ahol kapsz enni és nem kell félned, hogy lelőnek, ha kiteszed a lábad a lakásodból, az életed másból sem fog állni, mint sorozatos választásokból két vagy több dolog közül, amelyekre majdnem egyformán vágyakozol. Értékelned kell és meg kell határoznod, hogy melyik klassz dolgot akarod jobban, és a majdnem pontosan annyira vágyott másikat pedig fel kell adnod. A klassz dolgokért egy másik klassz dologgal fizetsz. És nincs olyan ember, aki ne sajnálná utólag legalább egy kicsit azt a dolgot, amelyikről végül lemondott.
-
Ha az élet nehézségei miatt a padlón kötsz ki, két választásod van. Lent maradsz, vagy felállsz, leporolod a nadrágodat, s emelt fővel továbbmész. Én az utóbbi mellett döntöttem. Valószínûleg néhányszor még fel kell majd tápászkodnom ebben az életben. Biztos vagyok benne, hogy meg is teszem.
Colleen Hoover
-
Minden kert a természeti erőforrások tárháza! Van víz, amelyet az égből kapunk, van talaj, amely befogadja és táplálja a növényeket, van biomassza, amely folyamatosan termékenyen tartja a talajt, és ott vannak az állatok, illetve a mikroorganizmusok is, amelyek ugyancsak hozzáteszik a magukét az egészhez. Igaz, ezeknek nem mindegyike áll folyamatosan rendelkezésre, és nem is okvetlenül abban a mennyiségben, amit elsőre gondolnánk, pláne nem a klímaváltozás idején. A dolog szépsége ugyanakkor, hogy rajtunk múlik, mennyire életképes, egészséges és fenntartható rendszerré áll össze a kertünk.
-
Elismerjük vagy sem, végletesen függünk a természettől. Tőle kapjuk ételünk minden falatját, minden lélegzetvételnyi levegőnket. A természet a legdrágább kincsünk, ezért meg kell védenünk. Jövőnk attól függ, hogy képesek vagyunk-e most cselekedni.
David Attenborough
-
Minden élőlénynek adnia kell és kapnia. Levegőt, vizet, tápanyagot, amit akarsz. Mindennek kapcsolatban kell lennie a környezetével. Ez az élet definíciója.
-
Felejtsük el a forgalmat, a részegséget, az erőszakot és minden mást, ami veszélyes! Az étel éltető és egyben halálos is. A tenger ad és a tenger elvesz, ahogy a nagyapám szokta mondani. Ugyanez vonatkozik az ételre is. Az étel ad és az étel elvesz.
-
Amikor az életed múlik rajta, meg kell tanulnod másképp gondolni a táplálékra. Az evés többé nem csupán az ízekről szól, hanem arról, hogy miből nyerhetsz energiát, üzemanyagot - végső soron életet.
Bear Grylls