Ha az ember azon gondolkodik, hol rontotta el, vagy pontosabban: hol került vakvágányra az élete, az arra hasonlít, amikor egy hagymát hámozunk. Mindig egy újabb réteggel, egy újabb hibával szembesülünk, előkerül egy múltbéli fájó emlék, amely egy másikhoz vezet, majd az is egy régebbihez, miközben az ember a végső igazságot, a megoldást keresi.

Kapcsolódó idézetek

1. A múlt olyan, mint egy törött tükör kirakósa: megvágod magad, ahogy megpróbálod a darabjait összeilleszteni. A tükörkép eltorzul, és te vele változol.
2. - Én milyen vagyok? - Jó kérdés... hmm, szerintem te egy hagymára hasonlítasz. (...) Azért emlékeztetsz hagymára, mert neked is sok réteged van, és ahogy múlnak az évek, mindig lehámozódik egy. Szerintem sokkal több minden van benned, mint azt az emberek gondolnák. Cecelia Ahern
3. A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
4. Lehet, hogy olyan alattomosan vannak elrendezve a dolgok, hogy az élet egyik pillanatról a másikra tönkremehet? Anélkül, hogy az ember tudná, hogyan is? Szinte észrevétlenül? (...) Arról van szó, hogy az ember választ, és rosszul választ? Vagy hogy ugyanazon a régi ösvényen jár az ember, és nem is tudja? S aztán egyszer csak ott hever a szemétdombon. Ingmar Bergman
5. Lehet, hogy olyan alattomosan vannak elrendezve a dolgok, hogy az élet egyik pillanatról a másikra tönkremehet? Anélkül, hogy az ember tudná, hogyan is? Szinte észrevétlenül? (...) Arról van szó, hogy az ember választ, és rosszul választ? Vagy hogy ugyanazon a régi ösvényen jár az ember, és nem is tudja? S aztán egyszer csak ott hever a szemétdombon. Ingmar Bergman
6. Ha elég sokat éltél, biztos van a múltadban valami olyan, amit elfelednél. Amikor kudarcot vallottál vagy rosszul döntöttél. Egyetlen apró választás mindent tönkretehet, ezért eltemetjük, elfeledjük; de legbelül tudjuk, hogy kísérteni fog minket.
7. Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt. Carl Gustav Jung
8. Az ember szüntelenül keresi a múltjába vezető szálakat, és úgy követi őket, mintha a labirintusból kivezető út titka az emlékeiben gyökerezne. A már megélt események talán egyszerûbbnek, ennélfogva megbecsülendőnek látszanak, mert az eltelt idővel kimosódott belőlük az élet minden zûrzavara.
9. Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot (...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás. Lauren Oliver
10. Végigjárni az emlékek kálváriáját fájdalmas. Mint meggyászolni valakit, akit szerettünk és elvesztettünk. Még akkor is, ha közben rádöbbenünk, sokszor gyûlöltük az illetőt. De néha, miközben egykori önmagad homályos képeit vizsgálod válaszok után kutatva, előugrik az igazság, és jól fenéken billent.