Ugrás a tartalomra
Ha az ember elgondolkozik azon, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésére, milyen világban él, milyen lehetőségei vannak, és visszagondol, mondjuk az elmúlt 2000 évre, akkor azt fogja észrevenni, hogy soha nem volt még jobb lehetősége egy magyar embernek arra, hogy kibontakozhasson, hogy megvalósítsa álmait, mint jelenleg, vagy az elmúlt 20 évben bármikor.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha valamit nagyon akarunk, bármi lehetséges. Szóval megéri hinni, bízni, álmodni, álmodni nagyot, merészet, mert azt bánja meg legjobban az ember, amit nem tett meg, amikor pedig lehetősége volt rá, nem pedig a rossz döntéseket. Abból adódik bőven az életünk során, aztán vagy tanulunk belőlük és dolgozunk magunkon, vagy nem, és meglépjük őket újra és újra.
-
Magyarországot (...) körülveszi egy olyan világ, ahol a legjobbak számára mindig van hely. Ezért kell mindent megtennünk, hogy megtartsuk azokat, akik számára a nagy világon e kívül is van hely. Ezt csakis úgy érhetjük el, ha elfogadjuk, hogy az ő álmaik másmilyenek, és ezek megvalósításában legalábbis nem akadályozzuk őket.
Mérő László
-
Minden évben érdemes időt szánni arra, hogy kipróbálj valamilyen új dolgot. A lehetőségek tárháza végtelen.
-
Az ember (...) dolgozzon sokat. Dolgozzon úgy, mintha a holnap már nem is létezne. Képezze magát! Küzdjön! Képezze magát, és fejlessze tehetségét a legmagasabb szintre. Legyen a legjobb a maga területén. Tudjon többet a maga területén, mint bárki más. Használja hivatása eszközeit, legyen az könyv, táncparkett vagy az úszáshoz szükséges medencényi víz. Bármi is legyen, az az övé.
Michael Jackson
-
Manapság minden gyorsabban mûködik. Régebben meg kellett várnod, amíg húszéves leszel, hogy elegendő lehetőség legyen az életedben, amik miatt elkezdhetsz kiborulni.
Ned Vizzini
-
Álmodozni csodálatos dolog. Annál csak egyetlen jobb dolog van. Tenni valamit az álmainkért, hogy megvalósuljanak.
Nógrádi Gábor
-
Az időérzékelésünk azon múlik, hogy mennyit tudunk kiaknázni az előttünk álló lehetőségekből. Akkor érezzük, hogy kevés az idő, ha úgy érezzük, hogy az előttünk álló lehetőségeket nem tudtuk kihasználni. (...) A mai ember előtt annyi lehetőség áll, és annyira azt érzi, hogy ezeket nem képes mind kihasználni, hogy ezért érzi az időnek a rövidségét, és ezért van benne ez az állandó, zaklatott rohanás. Ha ezt vissza tudnánk venni, akkor rettenetesen tudnánk élvezni azt, amit a 21. század nyújt.
-
Változik az ember, változnak a lehetőségei.
-
Kétségkívül olyan jelentős változások korában élünk, amihez foghatót még nem tapasztalt az emberiség. Az agyunk az elmúlt 2000 évben szintén fejlődött, ám a világ az elmúlt 200 évben ennél is gyorsabban alakult körülöttünk. Nem meglepő, hogy az embereket bizonytalansággal és aggodalommal töltik el a változások.
-
Ha van egy álmod, megvalósíthatod, senki sem fog vissza. (...) Te döntöd el, hogy a saját korlátaid meddig terjednek, és hogy melyiket mikor döntöd le. Ha törődsz a belső békéddel, lassan azt veszed észre, hogy már nincsenek gátak, csak te vagy és a vágyaid, amelyek sorra megvalósultak.
Oravecz Nóra