Ugrás a tartalomra
Ha azért esküszöl valakinek örök hûséget, mert javítani akarsz a kapcsolatotokon, az olyan, mintha egy időzített bombát élesítenél az igen kimondásakor.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor egy nagy dologért közösen hozunk áldozatot, szorosabbá és bensőségesebbé válik kapcsolatunk, mintha csak jól érezzük magunkat együtt.
Joseph Kentenich
-
Téged választottalak, véglegesen és visszavonhatatlanul. Hogy örökre-e? Remélem. De egyszer már ígértem neked, hogy örökké, szóval azóta óvatos vagyok ezzel az óriási, rettentő ígérettel.
Ruth Rendell
-
Ha egyszer igent mondtál annak az embernek, aki feleségül kért, akkor a házasságra is egyfolytában igent kell mondanod.
-
Ha két ember elkötelezi magát egymásnak, gyökeresen meg kell változtatniuk addigi, gyakran önös szándékaikat, és módosítaniuk kell minden egyéb kötődésüket is ahhoz, hogy az új személyt befogadhassák az életükbe.
Norman Doidge
-
Az esküszó erőt önt a megreszkető szívbe.
John Ronald Reuel Tolkien
-
Egy embert azzal tudsz hosszú távra lekötelezni, amit a legjobban szeret. Mert azt feltétlenül viszonozni akarja. Csak érezned kell, hogy mikor jön el az ideje.
-
Az ember védtelen, ha szeret. Ha egyszer már megsebezte magát a másik emberrel, ott örökre dolga van.
Schäffer Erzsébet
-
Amint fogadalmat teszel, a sors összeesküszik ellened, és lenyomja a torkodon az esküdet.
Michael J. Sullivan
-
Ha valakivel örökre együtt akarsz maradni, ahhoz örökké kell élned.
-
A szerelemben a fogadkozások olyanok, mintha az ellenkezőjüket jelentenénk be.
Elias Canetti