Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha azt hiszed, hogy a rossz viselkedés erőszakos módszerekkel tényleg megváltoztatható, akkor sürgősen vedd elő a történelemkönyvet. Ha netán némely esetben sikeresnek bizonyult is az alkalmazott erőszak, csak addig tartott, míg ettől az erőszaktól volt mit tartani az embereknek. Mihelyt a fenyegető veszedelem megszûnt, az áldozatok azon nyomban saját belátásuk szerint cselekedtek.

🔭 Csillagászat 🦁 Bátorság próbája
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember, ha úgy adódik, nem riad vissza a legszörnyûbb bûnöktől sem. Képzeljen el egy olyan világot, ahol ez nem így van, ahol az erőszak nem szül új erőszakot, ahol az újságokat nem háború és erőszak tölti meg! Nos, egy ilyen világ csak akkor lehetséges, ha az ember megszûnik emberinek lenni.
  2. Az igazán nagy változások a történelemben mindig észrevétlenül mentek végbe (és a változás útjában álló súlyos akadályok láttán ma ez az egyetlen, amiben bízhatunk). Előbb a próféták és apostolok szavai által, akiket esetleg megköveznek vagy kigúnyolnak képtelen nézeteikért. Azután az emberek szívében. Később a kisebb-nagyobb közösségek mindennapjaiban. Az elnyomó rendszereket nem szokás megdönteni. Ha fegyveres erőszak végez velük, bukásukat rendszerint még szörnyûbb elnyomás követi. A jövő nem ezekből a véres rögtönzésekből születik, hanem a szabadság kicsiny körei kezdenek tágulni, míg végül összeérnek.
  3. Ha végre rájöttél, hogy eddig nem úgy éltél, ahogy kellett volna, ragadd meg a pillanatot és változtass az életeden! Igen, nem egyszerû, de ismerek pár olyan embert, akiknek sikerült, és szembe tudnak nézni a múltjukkal.
  4. Olyan könnyû bízni az emberekben. Azt hinni, hogy a világ megváltozhat egyetlen éjszaka alatt. Tüntetünk a merényletek után, pénzt gyûjtünk, ha lesújt a katasztrófa, kitesszük a szívünket az internetre. De minden lépés után majdnem ugyanolyan nagyot lépünk vissza. A változások olyan lassan következnek be, hogy alig észrevehető, mikor tényleg megtörténnek. Fredrik Backman
  5. Verekedni nem nehéz. Csak elkezdeni és befejezni az. Mert ha már egyszer elkezdted, magától megy a dolog. Az erőszakot csak az teszi bonyolulttá, hogy merni kell először ütni, és amikor már győztél, tudni kell leállni. Fredrik Backman
  6. Az embereket a következményektől való félelem tartja vissza a cselekvéstől és teszi alkalmazkodóvá, de amint elengeded a lényegtelen dolgokhoz - a pénzhez, a karrierhez, a személyes biztonsághoz - fûződő ragaszkodásodat, legyőzheted a félelmet. Edward Snowden
  7. A múltad átírható. Amit most megváltoztatsz, az a múltadat is megváltoztatja. Nem magát a megtörtént eseményt, hanem a lelkedbe írt hatását. Müller Péter
  8. Bármi történjék velünk életünk során, az már valószínûleg jó ideje lesben állt. Ahhoz, hogy az elkerülhetetlent elkerülje az ember, nem elég csak a végzetünkkel szembeszállni, nem elég csak az időt megállítani, vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg, ha a jó oldalon vetjük fel életünk könyvét.
  9. Bizonyos dolgokkal kapcsolatban egyszerûen elég, ha az ember vesz egy mély levegőt és azt mondja: "Ez velem nem fog megtörténni." És ha elég gyakran mondogatja, végül már nem is olyan félelmetes érzés.
  10. Ha erőszakhoz folyamodsz, talán megoldhatod a problémáidat, de sokkal súlyosabbakat teremtesz. Az értékrendeddel ellentétes cselekedeteid nem csak a körülményeket változtatják meg, hanem téged is. És talán nem fog tetszeni, amivé válsz.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat