Ha csak meghallok valakit, amint őszintén beszél eszményről, jövőről, filozófiáról, amint magabiztos hanghordozással ejti ki azt, hogy "mi", miközben "másokra" hivatkozik és magát tolmácsuknak tekinti - ennyi elég is hozzá, hogy az ellenségemet lássam benne. Szememben ő félresikerült zsarnok, majdnem-hóhér, aki a valódi zsarnokoknál és a címzetes hóhéroknál nem kevésbé gyûlöletes.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha valaki rosszul bánik veled, vagy rosszat mond rólad, emlékezz erre: abban a hiszemben teszi vagy mondja, hogy alapja van rá. Õ csak aszerint cselekedhet, ahogy neki, - nem pedig neked, - helyesnek látszik; ha pedig hamis a véleménye, az neki árt, mert tévúton halad. Ha valaki egy helyes mondatösszetételt hamisnak tart, az nem a mondatösszetételnek árt, hanem annak, aki tévedett. Ha ebből indulsz ki, nem fogsz haragudni a rágalmazódra. Bármit mond, jegyezd meg: "Neki úgy tûnt igaznak." Epiktétosz
2. A hallgatózó embert megvetem. Valahányszor hallgatóztam, lelki konfliktusom volt utána. Higgyék el, hogy van abban valami, ami orgyilkosságra emlékeztet, midőn hallószervünkkel hátulról ledöfjük egy másik ember titkát. Rejtő Jenő
3. Ami arra ingerel, hogy minden filozófusra félig bizalmatlanul, félig gunyorosan tekintsek, nem az, hogy az ember újra meg újra rájön, milyen ártalmatlanok is - milyen gyakran és milyen könnyen fognak mellé és tévednek el, egyszóval gyerekességük és gyermetegségük - , hanem hogy nem elég tisztességesen folyik a dolog náluk: miközben mindőjük nagy és erényes lármát csap, mihelyt valaki csak távolról is érinti az igazsághoz való hûség problémáját. Kivétel nélkül úgy állítják be magukat, mintha voltaképpeni vélekedéseiket egy hideg, tiszta, istenként se jobbra, se balra nem tekintő dialektika önfejlődése során fedték volna fel és érték volna el (minden rendû és rangú misztikustól eltérően, akik becsületesebbek náluknál és lükébbek - ezek "inspirációról" beszélnek -): míg alapjában véve valami megelőlegezett tétel az, egy ötlet, egy "sugallat", többnyire egy absztrakttá tett és megrostált szívbéli vágy, amit utólag felkutatott érvekkel védelmeznek. Friedrich Nietzsche
4. Mondanom kell valamit a félelemről. Ez az élet egyetlen igazi ellensége. (...) Okos, alattomos ellenség, én aztán tudom. Nincs benne tisztesség, kímélet, nem ismer törvényt, sem illendőséget, nem ad irgalmat. Az ember leggyengébb pontjára támad, tévedhetetlenül, könnyedén megtalálja. Mindig az agyban kezdődik. Egyik pillanatban nyugodtnak, magabiztosnak, boldognak érezzük magunkat. Aztán a félelem, a csendes kétség mezébe rejtezve, beoson az agyunkba, mint egy kém. A kétség találkozik a hitetlenséggel, és a hitetlenség megpróbálja kilökni. De a hitetlenség szegényesen felfegyverzett gyalogos katona. A kétség könnyedén elintézi. Az ember szorongani kezd. Jön az észszerûség, hogy harcoljon értünk. Megnyugszunk. Yann Martel
5. Az ember csak a teljes igazság egy nagyon pici részletét látja és nagyon gyakran, sőt szinte állandóan, szándékosan megtéveszti magát annak a kis darabkának a tekintetében is. Saját maga egy darabja önmaga ellen fordul, és úgy viselkedik, mintha másvalaki lenne, belülről győzi le. Ember az emberben. Ami egyáltalán nem is ember. Philip Kindred Dick
6. Annyi rosszat mondanak nekem valakiről, én pedig olyan keveset látok benne, hogy azt kezdem gyanítani, vajon nincs-e valamiféle bosszantó érdeme, amely elhomályosítja a többiekét. Jean de La Bruyére
7. Ha valaki tisztességtelennek vagy hazugnak nevezne, nagyon megbántana. De ha azt mondaná rólam, hogy hazafiatlan vagyok, az nem hatna meg. Herbert Spencer
8. Egy paranoidnak is lehetnek ellenségei. Henry Kissinger
9. Az őszinteség tehát kétélû fegyver. Néha összeköt, néha rombol. Néha csak arra szolgál, hogy az ember életterheiből egy adagot átcsúsztasson a másik vállára. Néha erkölcsi kötelességünk hallgatni, ha az őszinteség a másik ember megalázását, megsértését eredményezné. Néha erkölcsi kötelességünk beszélni, ha a hallgatás félrevezetné a másikat, kapcsolatunk terhelhetőségét illetően, vagy éppen a közeledő véget tussolná el. Popper Péter
10. Énszerintem aki jól beszél, de rosszul cselekszik, még bûnösebb, mint más, mert azt reméli, hogy sima szavakkal ügyesen elsimítja a gonosztettet, és így nem riad vissza semmitől. Euripidész