Ugrás a tartalomra
Ami arra ingerel, hogy minden filozófusra félig bizalmatlanul, félig gunyorosan tekintsek, nem az, hogy az ember újra meg újra rájön, milyen ártalmatlanok is - milyen gyakran és milyen könnyen fognak mellé és tévednek el, egyszóval gyerekességük és gyermetegségük - , hanem hogy nem elég tisztességesen folyik a dolog náluk: miközben mindőjük nagy és erényes lármát csap, mihelyt valaki csak távolról is érinti az igazsághoz való hûség problémáját. Kivétel nélkül úgy állítják be magukat, mintha voltaképpeni vélekedéseiket egy hideg, tiszta, istenként se jobbra, se balra nem tekintő dialektika önfejlődése során fedték volna fel és érték volna el (minden rendû és rangú misztikustól eltérően, akik becsületesebbek náluknál és lükébbek - ezek "inspirációról" beszélnek -): míg alapjában véve valami megelőlegezett tétel az, egy ötlet, egy "sugallat", többnyire egy absztrakttá tett és megrostált szívbéli vágy, amit utólag felkutatott érvekkel védelmeznek.
Kapcsolódó idézetek
-
A filozófusok között semmi sem ritkább az intellektuális becsületességnél: ők talán ennek épp homlokegyenest az ellenkezőjét mondják - sőt talán még el is hiszik maguknak, amit mondanak. Ám egész mûvük azt hozza magával, hogy csak bizonyos igazságokat engednek meg; tudják, mit kell bizonyítaniuk; filozófusokként majdhogynem arról ismerik föl egymást, hogy ezen "igazságokkal" kapcsolatban egyetértenek.
Friedrich Nietzsche
-
A filozófusok sokszor mohón kapnak mindenen, ami a paradoxon színében tûnik föl, és ellentmond az emberiség első és legelfogulatlanabb elképzeléseinek, mert azt hiszik, tudományuk felsőbbségét mutatja, ha képesek a közönséges felfogástól ennyire távol eső véleményre jutni. Másrészt minden meglepetést és csodálkozást keltő állítás olyan elégedettséggel tölti el az ember szellemét, hogy elmerülünk ezekben a kellemes érzelmekben, és nem vagyunk hajlandók elismerni, hogy örömünk alaptalan.
David Hume
-
Ha vallási kérdésekről van szó, az emberek elképzelhetetlen mértékben nem őszinték és mindenféle intellektuális neveletlenséget követnek el. Filozófusok addig tágítják a szavak értelmét, amíg az eredeti értelemből már alig marad valami; egy bizonyos absztrakciót, amelyet maguknak alkottak, "istennek" neveznek és ezáltal deistákká, istenhívőkké válnak és az egész világ előtt dicsekedhetnek azzal, hogy egy magasabb rendû, tiszta istenfogalomhoz jutottak el, jóllehet ez az isten már csak egy elmosódott árnyék, amelynek semmi köze sincsen a vallásos tanok hatalmas egyéniségéhez.
Sigmund Freud
-
A tekintélyelvû emberek azzal hitegetik magukat, hogy jót akarnak, és azt hiszik, csak az a jó, amiről ők azt hiszik. S persze mindig akadnak, akik készséggel elfogadják, vagy saját érdekükben úgy tesznek. De vannak, akik mégis vitatkoznak, önálló gondolataik vannak."Nekik is vannak gondolataik, elképesztő!" - bosszankodik ilyenkor az autoriter alkat.
Kepes András
-
Két ember közt, de még egyes főben is rendszerint van valamely diszkusszió. S így hogyan képzelhetni egy egész nemzetet, hol csupán egy gondolkozásmód lenne, s tökéletes egyenlőségûek a száz meg száz természetesen előforduló tárgyak körülti képzeletek? S ebbûl tagadhatlanul az foly: hogy mindenütt van megelégedett s még számosb meg nem elégedett; olyan, ki minden rendelést felhőkbe emel, s olyan is, ki mindent ocsmányol s gyaláz.
Széchenyi István
-
Könnyû akárkit csodálkozásba hozni... de már azt cselekedni, hogy az ember mindig értelmesen csodálkozzon, hogy a dolgot mindig csak filozófusi oldaláról vizsgálja, nem olyan könnyû.
Charles Bonnet
-
Kétségtelen, a hiszékenységnek is megvannak a maga nehézségei, akár a kételkedésnek. A megrögzött előítéletekben nehéz kételkedni, a csodálatosat meg nehéz elhinni. Megértjük tehát, ha a hiszékenyek egy része elszórakozik ezzel a képességével, megértjük a panaszaikat is, hogy míg ők elhisznek mindent, még a hihetetlent is, addig mi nagy kényelmesen csak azt hisszük el, amit tényekkel és érvekkel bebizonyítanak nekünk, de értelmetlen és teljesen zavaros, amikor a vallásos emberek ezen messze túlmennek és hiszékenységüket nyíltan és mereven erkölcsi létük alapjának teszik meg. A hiszékenységnek is lehetnek következményei, csakhogy ezek nem erkölcsiek. Lehet, hogy a hiszékeny embert becsapják, lehet, hogy kinevetik, lehet, hogy megsajnálják tudatlanságáért vagy kitüntetik hitbuzgóságáért, lehet, hogy tönkremegy, mert hiszékenyebb a szomszédjánál, lehet, hogy püspök lesz belőle, mert többet hisz el a vetélytársánál - de a hiszékenysége soha sem több mint erkölcsileg közömbös hajlam, öröklött vagy szerzett sajátság, vagy fogyatékosság, aminő a göndör haj, a jó hang, vagy akár a hasbeszélés képessége.
Polányi Károly
-
A titkok tevékenységre késztetik az emberi értelmet. (...) Az értelem mégis olyan furcsán alakul, hogy gyakran kielégíti a kész gondolat, az igazság látszata, még ha az nem is szilárd, ha számtalan kétség és következetlenség szakadéka tátong is benne.
-
Az emberek, ha valakiről vagy valamiről azt olvassák, hogy tökéletes, gyanakodni kezdenek. Esetleges korábbi szimpátiájuk is elhalványul, kisebbségi érzésük támad, és bizonytalan előjelû indulatokkal telik meg a szívük. Azt szeretik csak, ami közel áll a tökéleteshez, de még nem az. Lehet érte tenni valamit, harcolni, kiállni mellette, alakítani. S általuk, a többi ember által válik egyre szebbé, jobbá vagy használhatóbbá.
Bertha Bulcsu
-
A felnőttek (...) azt hiszik, már mindent tudnak. Felnőnek, könnyen felejtenek, és ahelyett, hogy nyitottak lennének és fejlődnének, inkább megválasztják, hogy miben higgyenek, és miben ne. De az ilyen dolgokat nem lehet megválasztani: az ember vagy hisz, vagy nem. (...) Cinikusabbak, elvesztik a hitüket, és csak azokat a dolgokat akarják tudni, ami a napi életüket segíti. A többi nem érdekli őket. (...) Pedig a többi teszi az életet.
Cecelia Ahern