Ugrás a tartalomra
Ha egy diáknak megtartanak hat órát egy nap, és ő egyszer sem szólal meg, akkor feltételezhetjük, hogy nem sok mindet tanult.
Kapcsolódó idézetek
-
Amíg nem teszünk valamit azért, amit tanultunk, addig olyan, mintha meg sem tanultuk volna.
Zig Ziglar
-
A diákok a felét hallják meg annak, amit a tanár mond, a felét értik meg annak, amit meghallottak, a felét jegyzik meg annak, amit megértettek... vagyis összességében nem sokat.
Francois Lelord
-
Az ember nem tanul igazán sokat abból, ha önmagát hallja beszélni.
George Clooney
-
Egy gyermek, aki úgy látja, hogy tanára tökéletes semmittevésben tölti napjait, nem veszi észre, hogy az a szerencsétlen valójában majd megszakad a sok munkától. Állandóan szolgálatban van.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Aki hallgat, ritkán vét.
Neil Gaiman
-
Az iskola nagyszerû hely a tanulásra, ahol megmondják nekünk, mit tanuljunk, mit gondoljunk, és mire emlékezzünk. Viszont csak kevés vagy egyetlen óra sem szól arról, hogyan tanuljunk, hogyan gondolkozzunk és hogyan emlékezzünk.
Jim Kwik
-
Minél többet tanul az ember, annál kevesebbet tud.
Antoine-Laurent de Lavoisier
-
Hallom ugyan, hogy mond valamit, de a szavak nem bizonyítanak semmit.
Stephen King
-
Ha napról napra, évről évre iskolába jár, az ember nem is gondolkozik el azon, hogy közben mennyire megváltozik.
Michael Peinkofer
-
Elveszett a nyelvtanulásra fordított idő, ha egy bizonyos - napi, heti - koncentrációt nem ér el.
Lomb Kató