Ugrás a tartalomra
A diákok a felét hallják meg annak, amit a tanár mond, a felét értik meg annak, amit meghallottak, a felét jegyzik meg annak, amit megértettek... vagyis összességében nem sokat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az oktatásnak elvileg két résztvevője van: a tanár, aki ismereteket közöl, és a diák, aki ezeket az ismereteket befogadja. Valójában mi tanárok lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a közlés iránya nem ilyen egyoldalú. A diákok is tanítanak minket, például azzal, hogy egynémely alapfeltevésünk nekik kevésbé nyilvánvaló, vagy hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amikre addig nem gondoltunk.
Jared Diamond
-
Egyazon tanár tanulóinak különbözőek a képességei.
Yip Man
-
Diáknak sokat kell tanulni, tanárnak még többet.
-
Gyakran megtörténik, hogy egy iskolás fiú jobban el tudja magyarázni a feladatot, mint a tanáruk. A diáktárs azért tud a tanárnál jobban segíteni, mert sokkal kevesebbet tud nála. Azt a feladatot akarjuk a nebulóval megértetni, amivel csak az imént találkozott. A tanár pedig olyan régen szembesült ezzel, hogy már el is feledte.
Clive Staples Lewis
-
Jó, ha a tanár nem felejti el, hogy neki is egy szája, és két füle van, tehát igyekszik háttérben maradni, s nem "megtanítani", hanem fölfedeztetni a matematikát. Így néha olyan új megoldások is születnek, amelyeket addig ő sem ismert.
-
Nagyon nehéz, ha az embertől kérdeznek valamit, amiről úgy gondolja, hogy ezt neki látnia kellett volna, vagy meg kellett volna jegyeznie. A döntő többség nem mondja azt, hogy nem tudom, nem néztem meg, nem figyeltem meg, nem emlékszem. Hanem úgy érzi, hogy neki mint intelligens egyetemistának erre a kérdésre tudnia kell a választ, és ha tapasztalatból, emlékezetből nem tudja, akkor kitalál valamit. (...) Hát így járnak el döntő többségben a tanúk.
Hack Péter
-
A tanárok minden áldott nap kiállnak az osztály elé és adnak nektek valamit (...). Nem csak jegyeket adnak, hanem tudást is. Amit megtanultak, átadják nektek, és amikor odaadunk valakinek valamit, akkor magunkból is odaadunk egy keveset.
-
Az, hogy az iskola - és benne a tanár - milyen volt, csak jó tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni. A tanár nem is tudja - fogalma sincs -, hogy mikor hat igazán a növendékre, egy gesztussal, egy szóval, odavetett tréfás félmondattal.
Németh László
-
A tanár gyakran többet tanul a diákjától, mint a diák a tanárától.
Louis Sachar
-
Ha egy diáknak megtartanak hat órát egy nap, és ő egyszer sem szólal meg, akkor feltételezhetjük, hogy nem sok mindet tanult.