Ugrás a tartalomra
Ha egy leszakadt végtagot visszavarrnak, az anyatest táplálni fogja és életben tartja. És az a végtag a testet gazdagítja.
Kapcsolódó idézetek
-
A test nem egy ernyedt zsák, amely passzívan állja az ütéseket, majd egyszer csak összecsuklik. A test válaszol; az elszenvedett károsodásokat megpróbálja kijavítani, vagy ahol lehetséges, pótolni a szöveteket, hogy ne keletkezzen maradandó károsodás, illetve heg. Minden jel arra mutat, hogy az ismételt testi erőfeszítés erősíti testünk regenerálódási képességét, aminek következtében a károsodás és a regenerálódás közötti egyensúly a fokozott terhelés ellenére helyreáll, és lassabban keletkeznek maradandó károsodások.
Rudi Westendorp
-
Csonttörések, repedt szervek, hússzakadás. A húst összevarrjuk, a kárt helyrehozzuk, a fájdalom enyhül. De ha az élet omlik össze, ha mi omlunk össze, a tudomány megáll. Nincsenek írott szabályok, csak rá kell éreznünk, hogy mit tegyünk.
-
Az emberi test egy tökéletesen mûködő, élő szervezet, és az esetek elsöprő többségében meggyógyítja magát. Ebben mi csupán segíteni tudunk, a gyógyulást gyorsíthatjuk.
-
Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időként kell, hogy anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza. Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen. Hogy tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalótól.
Vekerdy Tamás
-
Az agy egy jótevő, akinek a testen belül a legfontosabb feladata van, hiszen ő az, aki a test különböző szerveit, funkcióit tartja életben, hogy könnyû, egészséges és teljes életet élhessünk.
Kováts Laura Rozália
-
Az étel üzemanyag. A testünk a jármû. Amit beleteszünk, azt kapjuk vissza.
Julian Brass
-
Felvetődik a kérdés hogy minek van testünk egyáltalán, miért nem tudunk lélekként szabadon élni és kommunikálni. Bizonyára tudnánk, de akkor nem lenne mit cselekedni. A test biztosít a léleknek valamit, amit gondoznia és használnia kell.
-
Az agy és a test folyamatosan kommunikál egymással, mindkettő hat a másikra. Ha boldognak gondoljuk magunkat, a testünk is boldog, és fordítva.
Ruby Wax
-
Minthogy nem tudjuk, hogyan "kell" élni, egy csoda, hogy valami éltet minket, az élet mûködteti a szívünket, dolgoztatja a vesénket, mûködteti a májunkat, ez az erő növesztett anyánk méhében, cseperedtünk, értünk, mint egy virág vagy gyümölcs - és ugyanez az erő (a viriditas) gyógyíthat meg, ha valami bajunk van.
Feldmár András
-
Sokszor a test tartja vissza az embert, a sejtek, amik élni akarnak. Máskor a lélek nem kész.