Ugrás a tartalomra
Ha egy társadalom beteg, s úgy fest, meg fog halni, akkor én olyan indíttatást érzek magamban, hogy azt a keveset, amire képes vagyok, megtegyem megmentése érdekében.
Kapcsolódó idézetek
-
Önmagammá kell válnom. Minden lehetőséget megragadok, hogy ezt hangoztassam, és biztassam azokat, akik nem mernek semmi újba kezdeni.
-
A magam csekély módján segítek az embereken. Ha mással nem, hát azzal, hogy távol tartom magam tőlük.
Ashleigh Brilliant
-
Én az elárvult szegény hazáért, e szabadságért vívó nemzetért tûrni, tenni és ha kell, meghalni tudok.
Damjanich János
-
Egy társadalom akkor igazán egészséges, amikor önmagát is tudja és meri kritizálni.
-
Ha egyszer kórházba kerülök, (...) annak fogok örülni, ha utolsónak hívnak be. Mert az annyit jelent, hogy az összes többi betegebb nálam.
Adam Kay
-
Igyekszem, amennyire a körülményeim engedik, jókedvûen és boldogan élni az életemet, mert azt gondolom, hogy tulajdonképpen ez az élet értelme. És szeretném, ha azokat, akik körülöttem élnek, meg tudnám ezzel fertőzni.
Kállay Ilona
-
Ha valami nagy vállalkozás vagy elgondolás foglalna le, mely hallatlan hasznot hoz az emberiségnek, akkor igenis képes lennék élni, hogy véghezvigyem.
Mary Shelley
-
Meg kell tennünk. Csak nem képzelik, hogy ülök karba tett kézzel, míg meghalok? Ha van remény, meg kell próbálni.
-
Akkor érzem igazán, hogy élek, amikor mások életét próbálom meg jobbá tenni.
-
Szeretném, ha segítenétek nekem. (...) Mert iszonyú meghalni, a halál nem közös sors, ahogy aljasul mondogatják; minden egyes alkalommal irtózatos egyéni dráma. Önmagam számára én egyetlen vagyok, nem egy a sok milliárd emberből, aki halni készül. Könyörgöm mindnyájatoknak, tegyetek valamit, legyetek mellettem, szóljatok, sajnáljatok engem. Van-e fontosabb annál, mint ami velem most történni fog? Mit ér az emberiség, ha nem áll el a lélegzete, amikor egy ember meghal? Tegyetek valamit, ti mindannyian, mert egyik embertársatok fél!