Ugrás a tartalomra
Ha egyszer kipréseled a kreativitást azokból az idegi hálózatokból, amik pályafutásod kezdetén kiépültek, később aligha fognak új erős agyi kapcsolataid kialakulni, amikből innovatív ötletek születnének.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha csak egyetlen gondolkodásmódban hiszel, akkor már elvesztetted határtalan gondolataid korlátlanságát.
-
Nem maradsz örökké fiatal, és az embert hosszú távon nem az izmai vagy az ökle tartják a csúcson. Egy idő után csak arra hagyatkozhatsz majd, ami a fejedben van.
Wilbur Smith
-
Amikor egy frappáns ötlettel akarsz előállni, lehet, hogy a folyamatos erőlködés nem vezet eredményre. Az ötletek vagy sziporkák a tudatodban lévő üres helyekről pattannak ki - a gondolatok közötti hézagokból. Hogy megnöveld az ötletek előcsalogatásának esélyét a hézagokból, becsüld meg az alkalmakat, amikor épp nem gondolkodsz semmin!
Shunmyo Masuno
-
Mindegyikünk küzd azzal a problémával, hogy két agyféltekéje mûködését megfelelően összehangolja. Ám amikor ennek következtében egy agyrész funkciói részben kikapcsolódnak, az akár a nagyfokú kreativitás alapja is lehet.
-
Ugyanúgy, ahogy az egyszerre tüzelő sejtek közti kapcsolatok megerősödnek, a nem egyszerre tüzelő neuronok között nem erősödnek meg a kapcsolatok. Ahogy a weboldalak böngészésével töltött idő kiszorítja a könyvolvasásra fordított órák számát, úgy a régi szellemi funkciókat és tevékenységeket támogató idegpályák is meggyengülnek, és kezdenek széthullani.
Nicholas Carr
-
Sose jó az, ha az embernek túl sok ideje van az agyalásra. Olyankor az ember mindenfélét kitalál, amivel tönkrevághatja az eredeti tervet.
Elmore Leonard
-
Nem tudhatod, hogy meddig kelsz fel úgy, hogy képes vagy autentikus mondatokat létrehozni, hogy nem pusztán csak reprodukálod annak az emlékét, hogy író voltál valaha. Ha a horizontot nem tudod arrébb tolni, ha nem tudod újra felizzítani magadban az eleven figyelmet: véged van, mint író.
Háy János
-
Régi szavakat új gondolat szolgálatába állítani előre vivő dolog. A kreativitást az bénítja meg, ha régi gondolat szolgálatába állítunk új szavakat.
Malcolm Gladwell
-
Egy ötlet csak akkor segíti életedet, ha saját fejedből pattan ki, vagy legalább válasz arra a kérdésre, ami már korábban benned megfogalmazódott. Az idegen ötlet, melyet eszedbe és emlékezetedbe véstél, nem befolyásolja életedet, és megfér a neki ellentétes cselekedetekkel.
Lev Tolsztoj
-
Úgy nem lehet semmit létrehozni, ha közben már eleve az értékesítésén gondolkodsz. Azt utólag kell kitalálni.
Geszti Péter