Ugrás a tartalomra
Ha éktelen baromsággal találkozik az ember, mindig fönnáll a dilemma, hogy ha rendesen foglalkozunk vele, az olyan, mintha komolyan vennénk, ha meg sehogy, akkor az a veszély fenyeget, hogy mások veszik komolyan.
Kapcsolódó idézetek
-
A baj az, hogy a fontos dolgok kötődéssel járnak. Ha pedig kötődünk valamihez, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy megfordul és belénk harap.
-
Ha egy embert olyannak veszünk, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük, de ha olyannak vesszük őt, amilyennek lennie kell, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Ha egy embert olyannak veszünk, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük, de ha olyannak vesszük őt, amilyennek lennie kell, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Valahányszor számunkra megoldhatatlan létkérdés elé kerülünk, és a továbbiakban a dilemma nem hagy nyugton, mindent elkövetünk, hogy halogassuk, megkerüljük a szembenézést azzal a megoldással, amellyel eddig nem néztünk szembe.
-
Az élettel esztelenség sokat törődni, mert az ember megzavarodik az értelmetlenségek és komiszságok útvesztőjének megfejtésében, a halál pedig éppúgy megjelenik, ha gondolunk rá, mint ha nem törődünk vele.
-
Az óvatosság, még ha túlzott volna is, mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merészség több kárt okozhat, mint a túlzott óvatosság.
Deák Ferenc
-
Meglehet, a szíve még nem vidám, de mérget vehet rá, hogy ha továbbra is úgy tesz, mintha az lenne, egy idő múlva valóban az is lesz. Végső soron mindannyian esendő emberek vagyunk, és meglepődne, ha tudná, mennyi bolondságot tudunk elhitetni magunkkal, ha csak egy kicsit is odafigyelünk.
-
Minél többször bánnak velünk úgy, mintha nem tudnánk, miről beszélünk, annál többször bizonytalanodunk el mi magunk is abban, hogy tényleg tudjuk-e, miről beszélünk.
-
Van, hogy a helyes dolgot azért nem tesszük meg, mert a helytelen annyival kockázatosabbnak tetszik, és nem akarjuk, hogy gyávának tartsanak, tehát éppen ezért cselekszünk helytelenül, mert veszélyes is. Fontosabb, hogy ne nézzenek minket gyávának, mint hogy a helyes dolgot tegyük.
Philip Pullman
-
Az emberi lény legnagyobb félelme - a halálfélelem mellett, amellyel gyakran együtt jár - az, hogy értéktelen mások szemében, negatívan vagy ellenségesen ítélhetik meg. Ez azért különös, mert szinte sohasem fordul elő, hogy mások ennyit foglalkoznának velünk; csak alkalomszerûen és futólag teszik ezt.