Ugrás a tartalomra
Ha elég hosszan beszélek, bármiből lehet bármi, tehát vagy isten vagyok, vagy az igazság relatív.
Kapcsolódó idézetek
-
Egyesek azt állítják, van Isten. Mások azt mondják, nincs Isten. Az igazság valahol a kettő között van.
William Butler Yeats
-
Istenről már nagyon sokat beszéltek, tehát úgy gondolom, hogy evvel tele a polc. (...) Ha valamilyen isteni csoda folytán az Istenről való beszéd néhány évre a világban megszûnne, és ettől függetlenül a gonoszt üldöznék, a jót jutalmaznák, és így tovább, csak Istent nem vennék a szájukra az emberek, se a hitet, se a vallást, semmilyen szinten, akkor ez a valaki inkább jelen lenne az életünkben, azt hiszem.
Kornis Mihály
-
Bárkiből lehet próféta. Csak annyit kell mondania, hogy minden, amit mond, Istentől ered. Vagy az istenektől. Vagy valami mindenható szellemtől. Nevezd, ahogy akarod. Az már korántsem olyan lényeges, hogy a kimondott dolgok valósággá válnak-e.
John Scalzi
-
Állapítsuk meg: "Vagy van Isten, vagy nincs." Mármost melyik felfogás mellé álljunk? Az ész ebben nem dönthet: végtelen káosz választ el bennünket. E végtelen távolság legvégén szerencsejáték folyik, s az eredmény fej vagy írás lesz. (...) Mérlegeljük, mit nyerhet vagy veszíthet, ha fejre, vagyis arra fogad, hogy van Isten. Értékeljük ezt a két eshetőséget: ha nyer, mindent megnyer; ha veszít, semmit sem veszít. Fogadjon hát habozás nélkül arra, hogy van.
Blaise Pascal
-
Az igazság szubjektív dolog, minden embernek mást jelent. Folyton változik.
-
Minden vitának két oldala van. Lehet, hogy mindenki téved, vagy mindenkinek igaza van.
-
Az igazságnak sokféle perspektívája van. Ha csak egyre szorítkozunk, vészesen közel kerülünk az abszolút hibához.
Afonso Cruz
-
Mindegyik embernek saját igazsága lehet, ami az ő szempontjából teljesen hiteles és elfogadható. Nem csak egyetlen, mindenek fölött álló igazság létezik, hanem különböző igazságok rétegeződhetnek egymás fölött, kilóghatnak egymás alól, sőt hátat is fordíthatnak egymásnak, és egy magasabb igazságnak a szemszögéből az alatta lévőt akár hazugságnak is nevezhetjük. De ugyanez a magasabb igazság is összeomolhat egy még magasabb perspektívából nézve.
Ara Rauch
-
Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy éppen leír az ember.
Márai Sándor
-
A tények makacs dolgok, de hál` isten bármiről meggyőzhetőek!