Ha elég sokáig élünk egy bizonyos dolog nélkül, akkor könnyen elfelejthetjük, hogy mennyire szükségünk van rá. Elfelejtjük, hogy milyen volt, elfelejtjük, hogy milyen együtt élni vele. Nem azzal, amire szükségünk van, hanem azzal, amit akarunk. Ezért olyan fontos, hogy figyelmeztessük magunkat arra, hogy emlékezzünk. Csak azért, mert tudunk élni valami nélkül, nem jelenti azt, hogy kell is.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha elég sokáig élünk egy bizonyos dolog nélkül, akkor könnyen elfelejthetjük, hogy mennyire szükségünk van rá. Elfelejtjük, hogy milyen volt, elfelejtjük, hogy milyen együtt élni vele. Nem azzal, amire szükségünk van, hanem azzal, amit akarunk. Ezért olyan fontos, hogy figyelmeztessük magunkat arra, hogy emlékezzünk. Csak azért, mert tudunk élni valami nélkül, nem jelenti azt, hogy kell is.
2. Az ember csak akkor jön rá, hogy egész élete emlékekből áll, amikor elkezdi elveszteni az emlékeit, akárha pillanatokra is. Emlékek nélkül nem élet az élet. (...) Az emlékezetünk fûzi össze a bennünk meglevő dolgokat, emlékezetünk határozza meg az értelmünket, a cselekedeteinket, az érzelmeinket. Emlékezet nélkül nem létezünk. Luis Bunuel
3. Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után. Arthur Schopenhauer
4. Hogy az embernek kell-e az emlékezés? Úgy, ahogy a járás kell a lábnak. Anélkül elsorvad. Aki nem emlékezik, az tudatsorvadásban szenved, valamilyen szervét nem használja, ami a többire is bénítólag hat. Nekem kell az emlékezés, mert az élet így kevésbé unalmas. Bárhol vagyok, bármilyen álmosító környezetben, mindig kiszökhetem, hátrébb gurulhatok pár évtizeddel, elszórakoztathatom magamat. Nincs személyiség jelentésdús biográfia nélkül. Konrád György
5. Úgy hiszem, hogyha olyanról van szó, amit érdemes elfelejteni, akkor azt el is fogod. Anélkül, hogy az elfelejtésre gondolnál. Mivel minél inkább el akarsz felejteni valamit, annál erősebbé válik az az emlék.
6. Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerûen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos.
7. Ahhoz elég erős az emlékezetünk, hogy a megpróbáltatások idején felidézzük életünk kellemes perceit és boldog óráit (ezáltal még nehezebbé téve a dolgunkat, mert van múltbéli viszonyítási alapunk a jelenhez), ahhoz viszont túlságosan gyenge, hogy világosan és részletesen emlékezzünk azokra az eseményekre, kijelentésekre és részletekre, amelyek fontosak a számunkra. Ha pedig mindenképpen emlékezni akarunk, ha agyunkba akarjuk vésni a jelen történéseit, hogy később előszedhessük őket agyunk valamelyik zugából, valami másról kell lemondanunk.
8. A gyász során megtanulunk a szeretett személy nélkül élni, annak pedig, hogy ezt oly nehéz megtenni, az az oka, hogy előbb el kell felejtenünk azt a képzetet, amelyben az illető még velünk van. Norman Doidge
9. Az emlék a felejtés egyik formája. Megtehetjük, hogy szorgalmasan, állandóan naplót vezetünk, feljegyzünk minden eseményt. Egy szép nap, amikor újraolvassuk feljegyzéseinket, ráébredünk, hogy egyetlen konkrét képet sem tudunk felidézni. És ami ennél is rosszabb: a képzelet nem tud emlékezetünk segítségére sietni és rekonstruálni azt, amit elfelejtettünk. Mert a jelen, a jelen konkrétuma, mint megvizsgálandó jelenség, mint struktúra, ismeretlen bolygó a számunkra; sem emlékezetünkben megőrizni nem tudjuk tehát, sem a képzelettel rekonstruálni. Úgy halunk meg, hogy nem tudjuk, mit éltünk meg. Milan Kundera
10. Nem lehet nyugodtan élni, ha valaki a múltjából nem vonja le a megfelelő tanulságot. Ezért megfontolandó a felejtés, és teljesen mást jelent a számontartás. Ha én elfelejtem, hogy mit tettem a múltban, de ebből nem tanultam, akkor az életem arra fog ítélni, hogy mindezt újra meg újra átéljem. Csernus Imre