Ugrás a tartalomra
Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után.
Kapcsolódó idézetek
-
Mondják, öregségünkben emlékezetünk is szemünk példáját kezdi követni, amely a közvetlen közelből elébe táruló dolgokat mind homályosabban, elmosódó foltokban látja, a távoli tárgyaknak azonban legapróbb részleteit is híven megmutatja, olyannyira, hogy ha örökösen e távoli tárgyakra szegeznénk tekintetünket, akár azzal is ámíthatnánk magunkat, hogy képességeink az idővel nemhogy hanyatlanának, hanem inkább még erősödnek is. Éppígy emlékezetünk is előrehaladott korunkban tétován, mintha esti szürkületben, tapogat csak a tegnapi nap eseményei, nevek s arcok után, melyek csak az imént akadtak utunkba legelőször, holott gyermekségünk s kora ifjúságunk képei tisztán s árnyéktalan világossággal állanak előttünk.
Rakovszky Zsuzsa
-
Ahhoz elég erős az emlékezetünk, hogy a megpróbáltatások idején felidézzük életünk kellemes perceit és boldog óráit (ezáltal még nehezebbé téve a dolgunkat, mert van múltbéli viszonyítási alapunk a jelenhez), ahhoz viszont túlságosan gyenge, hogy világosan és részletesen emlékezzünk azokra az eseményekre, kijelentésekre és részletekre, amelyek fontosak a számunkra. Ha pedig mindenképpen emlékezni akarunk, ha agyunkba akarjuk vésni a jelen történéseit, hogy később előszedhessük őket agyunk valamelyik zugából, valami másról kell lemondanunk.
-
Ha elég sokáig élünk egy bizonyos dolog nélkül, akkor könnyen elfelejthetjük, hogy mennyire szükségünk van rá. Elfelejtjük, hogy milyen volt, elfelejtjük, hogy milyen együtt élni vele. Nem azzal, amire szükségünk van, hanem azzal, amit akarunk. Ezért olyan fontos, hogy figyelmeztessük magunkat arra, hogy emlékezzünk. Csak azért, mert tudunk élni valami nélkül, nem jelenti azt, hogy kell is.
-
Ha elég sokáig élünk egy bizonyos dolog nélkül, akkor könnyen elfelejthetjük, hogy mennyire szükségünk van rá. Elfelejtjük, hogy milyen volt, elfelejtjük, hogy milyen együtt élni vele. Nem azzal, amire szükségünk van, hanem azzal, amit akarunk. Ezért olyan fontos, hogy figyelmeztessük magunkat arra, hogy emlékezzünk. Csak azért, mert tudunk élni valami nélkül, nem jelenti azt, hogy kell is.
-
Az élet rövid. Mindig veszítünk, ha lényeges dolgokat halasztunk el. A hátramaradó évek vagy órák olyanok nekünk, mint egy értékes anyag, amely könnyedén porlad, és észrevétlenül szét tud morzsolódni. Felbecsülhetetlen értéke ellenére az idő nem tudja megvédeni magát: olyan, mint egy gyerek, akit bármilyen járókelő el tud csalogatni.
Matthieu Ricard
-
Az emlék a felejtés egyik formája. Megtehetjük, hogy szorgalmasan, állandóan naplót vezetünk, feljegyzünk minden eseményt. Egy szép nap, amikor újraolvassuk feljegyzéseinket, ráébredünk, hogy egyetlen konkrét képet sem tudunk felidézni. És ami ennél is rosszabb: a képzelet nem tud emlékezetünk segítségére sietni és rekonstruálni azt, amit elfelejtettünk. Mert a jelen, a jelen konkrétuma, mint megvizsgálandó jelenség, mint struktúra, ismeretlen bolygó a számunkra; sem emlékezetünkben megőrizni nem tudjuk tehát, sem a képzelettel rekonstruálni. Úgy halunk meg, hogy nem tudjuk, mit éltünk meg.
Milan Kundera
-
Az öregeknek a jelent lebecsülő véleménye onnan származik, hogy ők maguk már elvesztették életörömüknek és az élet élvezésére való képességüknek legnagyobb részét. Izmaik gyengék és merevek lettek. Emésztésük és hőképzésük hiányos, alig tudnak már valaminek örülni. Ehhez jön mindenféle apró kellemetlenség, baj, betegség, úgy, hogy az öregeknek többnyire igazán nincs valami sok okuk rá, hogy az életet szépnek találják. Ezekkel szemben mily ragyogóvá teszik ifjúságuk éveit az elmúlt örömök emlékei. Akkor mind ez a sok rossz messze kerülte őket. S minthogy az emberek a dolgokat természetszerûleg mindig az adott állapotuk és álláspontjuk szerint ítélik meg, szerfelett könnyû az öregeknek az elmúlt élmények szubjektív örömeit objektív különbségeknek tulajdonítani.
Wilhelm Ostwald
-
A múlt eseményei az emlékeinkben továbbélnek. Némelyikük olyan fájdalmas, hogy nem akarjuk újra átélni őket. Az emlékeinkre viszont ajándékként is tekinthetünk. Olyasmi, melyet felbonthatunk újra és újra, hogy felidézzük a boldog pillanatainkat. És olykor, az adott pillanatban emlékké alakulhat egy esemény, mert olyan igaz, oly tiszta és jelentős, hogy örökké az emlékezetedbe szeretnéd zárni.
-
Az idő azért szalad oly gyorsan, mert nem tûzünk ki benne jelzőpontokat. Mint holdat, a zenitjén, és a láthatáron. Az ifjúság évei azért hosszúak, mert telítettek, az öregség évei azért rövidek, mert már készek. Figyeljük meg például, hogy majdnem lehetetlen öt teljes percig szemmel követni az óramutató járását, annyira hosszú és elkeserítő az egész.
Albert Camus
-
Az emlékezet hasonló a többszörösen exponált fényképhez. Az egyik esemény rárakódik a másikra, és lehetetlen a kettőt egymástól különválasztani. Minél idősebbek vagyunk, annál több ilyen többszörösen exponált emlékünk van. (...) Ahogy telnek az évek, gyûlnek a tapasztalataink, életünk kis történetei annál jobban eltorzulnak, és végül mindannyiunk története hamissá válik.
Michelle Richmond