Ugrás a tartalomra
Ha eljutunk a gondolkodás és az intelligencia azon fokára, amikor már feltételezzük, hogy másnak is igaza lehet vagy igaza van, akkor megtettük az első lépést az erőszak pszichikai leküzdésére.
Kapcsolódó idézetek
-
Az egyik lépés a magasabb rendû kognitív képességek felé, ha felismerünk és megteszünk olyasmit, ami a közjót szolgálja.
-
Ha az ember elgondolkodik valamin, ha fontolóra veszi, mit tehet, és töpreng rajta, az gyakran az első lépés az elfogadás felé.
-
Az első lépések egy probléma leküzdésében, ha elismerjük, hogy problémánk van.
-
Az erőszak máig az emberiség elmebetegségének egyik megnyilvánulási formája. Hiszen kulturális lehetőségeink, melyek részben megvalósíthatók lennének, módot adhatnának rá, hogy konfliktusainkat erőszakmentesen, együttélésünket pedig konfliktusmentesen intézzük - értelmünk segítségével.
Werner Pieper
-
Az első lépés: ne hagyjuk, hogy az akadályok legyûrjenek, elbátortalanítsanak vagy kibillentsenek bennünket. Ez olyasmi, amire kevesen képesek. De miután úrrá lettünk az érzelmeinken és képesek vagyunk objektív szemmel látni, valamint szilárdan állni a lábunkon, lehetségessé válik a következő lépés: a mentális fordulat, amelynek révén nem az akadályt látjuk, hanem a benne rejlő lehetőséget.
Ryan Holiday
-
Ha igaztalan támadást tapasztalunk, az, ha az elkövetőre gondolunk, táplálja a haragot és az agressziót. Empatikusabbá válunk, ha az áldozatra tereljük a figyelmünket, ami növeli az esélyét annak, hogy konstruktív irányba tudjuk terelni a haragunkat. Ekképpen ahelyett, hogy megpróbálnánk megbüntetni a kárt okozókat, nagyobb valószínûséggel segítünk a bántalmazottakon.
Adam Grant
-
Azzal, hogy rengeteg adatot összegyûjtünk a világ problémáiról, megtesszük az első lépést a leküzdésük felé.
-
Amit az értelem el tud képzelni, azt el is tudja érni.
-
Ha elég tudatosak vagyunk, és elég őszinték magunkhoz, akkor egyre hamarabb észrevehetjük, ha félünk, és így képesek lehetünk arra, hogy ilyenkor is eldöntsük, hogyan reagálunk. Hogy a félelem miatt, vagy annak ellenére cselekszünk-e.
Al Ghaoui Hesna
-
Ha elég sokszor mondjuk magunknak, hogy valami így vagy úgy történt, elkezdünk hinni benne, és innen már csak egy lépés, hogy emlékezzünk is rá.