Ugrás a tartalomra
Ha feltételezzük, hogy az emberek nagy része úgy vállal gyereket, hogy a szíve teli van szeretettel és jóindulattal, akkor hinnünk kell, hogy a legjobbat akarják az utódaiknak. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Szülőnek lenni sokkal bonyolultabb és nehezebb, mint azt az út elején gondoljuk.
Kapcsolódó idézetek
-
Szülőnek lenni a világ legnehezebb feladata. A legkisebb hiba is végzetes következményekkel járhat. Nincs kézikönyv, a tanácsok nem elegendők. Vannak, akiknek természetesen jön a dolog. A személyiség frissítése, az agy formattálása, az új beállítás: szülő.
Mattias Edvardsson
-
A szülővé válás nehéz feladat. Gyerekünk egyik napról a másikra életünk első számú, minden mást maga mögé utasító prioritásává válik. Aki szülővé lesz, minden bizonnyal arra is ráébred, milyen feladattal kellett megbirkózniuk saját szüleinek, és talán elkezdi jobban értékelni őket, azonosulni velük, vagy éppen jobban megérti őket.
-
Szülőnek lenni nem egyszerû feladat, és nem olyan, mintha egy egyfelvonásos darabban játszana az ember. Bonyolult elvárásoknak kell megfelelni, azonkívül az embernek folyton tisztában kell lennie vele, hogy a szeretet mellett sokszor mérges, az önzetlenség mellett sokszor önző. Vannak percek, amikor szóhoz sem jutunk, és csak némán gyönyörködünk a gyermekünkben. Aztán vannak percek, bármennyire rövidek is legyenek, amikor azt kívánjuk, bárcsak ne is vállalkoztunk volna erre a kalandra.
-
Szülővé válni egyszerû, de jó szülőnek lenni már nehezebb feladat.
-
A gyermekvállalás mindig hatalmas kockázat. Talán egészséges gyermek születik, akinek később szívbetegsége lesz, vagy cukorbetegsége, vagy valami kábítószer-függősége. Talán összetörik a szívét, vagy elvetél, vagy háborúban veszíti el a férjét. Ha csakis olyan gyermekeink születhetnének, akiknek soha semmi nehézsége nem lesz az életben, akkor bizony soha nem születnének gyermekek.
Jodi Lynn Picoult
-
Szülőnek lenni kemény munka. Sokszor unalmas, csüggesztő, frusztráló és kimerítő, miközben a világon a legmulatságosabb, legörömtelibb, legszeretetteljesebb és legcsodálatosabb élmény is.
-
Az ember igyekszik minden szempontból jó szülővé válni, de sosem tudja pontosan, hogy kellene. Pedig nem nehéz feladat. Csak épp lehetetlen.
Fredrik Backman
-
Szülőnek lenni igazából azt jelenti, hogy az ember élete egy csodálatos káosszá válik, a feladat pedig az, hogy ezt menedzseljük valahogy.
Sarah Jessica Parker
-
A gyereket az embernek tevékenyen kell akarniuk, sőt, vágyniuk kell rá. A gyerekvállalás nem az ambivalens érzelmûeknek vagy szenvteleneknek való.
Hanya Yanagihara
-
Mi, szülők, sokat hibázunk, miközben neveljük a gyerekünket, de csak azért, mert mindent megteszünk, hogy boldoggá tegyük őket. Megpróbáljuk magunk mellett tartani őket, habár tudjuk, hogy képtelenség.