Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Szülőnek lenni a világ legnehezebb feladata. A legkisebb hiba is végzetes következményekkel járhat. Nincs kézikönyv, a tanácsok nem elegendők. Vannak, akiknek természetesen jön a dolog. A személyiség frissítése, az agy formattálása, az új beállítás: szülő.

Mattias Edvardsson
🎖️ Katonák 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szülővé válás nehéz feladat. Gyerekünk egyik napról a másikra életünk első számú, minden mást maga mögé utasító prioritásává válik. Aki szülővé lesz, minden bizonnyal arra is ráébred, milyen feladattal kellett megbirkózniuk saját szüleinek, és talán elkezdi jobban értékelni őket, azonosulni velük, vagy éppen jobban megérti őket.
  2. Ha feltételezzük, hogy az emberek nagy része úgy vállal gyereket, hogy a szíve teli van szeretettel és jóindulattal, akkor hinnünk kell, hogy a legjobbat akarják az utódaiknak. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Szülőnek lenni sokkal bonyolultabb és nehezebb, mint azt az út elején gondoljuk.
  3. Szülőnek lenni igazából azt jelenti, hogy az ember élete egy csodálatos káosszá válik, a feladat pedig az, hogy ezt menedzseljük valahogy. Sarah Jessica Parker
  4. Szülőnek lenni kemény munka. Sokszor unalmas, csüggesztő, frusztráló és kimerítő, miközben a világon a legmulatságosabb, legörömtelibb, legszeretetteljesebb és legcsodálatosabb élmény is.
  5. Szülővé válni egyszerû, de jó szülőnek lenni már nehezebb feladat.
  6. Szülőnek lenni nem egyszerû feladat, és nem olyan, mintha egy egyfelvonásos darabban játszana az ember. Bonyolult elvárásoknak kell megfelelni, azonkívül az embernek folyton tisztában kell lennie vele, hogy a szeretet mellett sokszor mérges, az önzetlenség mellett sokszor önző. Vannak percek, amikor szóhoz sem jutunk, és csak némán gyönyörködünk a gyermekünkben. Aztán vannak percek, bármennyire rövidek is legyenek, amikor azt kívánjuk, bárcsak ne is vállalkoztunk volna erre a kalandra.
  7. Szülővé válni az élet legnagyobb kalandja! A gyermek lehetőséget ad a szülőnek a saját felnőtt énje kibontakoztatására, a megszerzett élettapasztalatok átadására és arra, hogy úgy érezze, valami marad belőle ezen a világon. Hagy nyomot maga után.
  8. Anyának lenni, noha kívülről ez nagyon másként látszik, a világ egyik legmagányosabb feladata. Telis-tele van az ember kérdésekkel és kételyekkel, amelyeket vagy megfogalmaz a környezetének, vagy nem. Ha úgy dönt, hogy utánanéz, akkor leöntik mindenféle információval, mint valami nyúlós masszával, hogy alig győz levegőt kapni alatta. A túlélés a tét, kinek van itt ideje mindig, minden egyes problémát átgondoltan és megfontoltan megoldani. Ráadásul, ha egy kész, rögtön ott van helyette három másik. És senkire, ismétlem, senkire nem számíthat úgy, ahogy saját magára. D. Tóth Kriszta
  9. Az ember igyekszik minden szempontból jó szülővé válni, de sosem tudja pontosan, hogy kellene. Pedig nem nehéz feladat. Csak épp lehetetlen. Fredrik Backman
  10. Szülőként is lehet tévedni és hibákat véteni. Nincs olyan felmenő a világon, aki tökéletes lenne. Az igazán jó szülői viselkedés elbírja a tévedések beismerését, a bocsánatkérést és az újrakezdés próbálkozásait. Tari Annamária
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat