Ugrás a tartalomra
Ha folyékonyan akarsz beszélni egy nyelven, akkor azon a nyelven kell gondolkodnod.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha egy idegen nyelven elég gyorsan követjük el egymás után a hibákat, az emberek azt gondolják, hogy folyékonyan beszélünk.
Efrájim Kishon
-
Ha meg akarod tudni, miként gondolkodik valaki, hallgasd meg, hogyan beszél.
-
A nyelv változik, és ha van rá mód, érdemes lépést tartani vele.
Jelenits István
-
Jó szülőnek lenni nem azt jelenti, hogy rengeteg szabályt bemagolunk, inkább olyan ez, mint amikor jól beszélünk egy másik nyelven. Ahhoz viszont, hogy folyékonyan beszéljünk egy idegen nyelven, először gyakorlással bizonyos elveket a magunkévá kell tenni, majd ezek alapján az adott pillanat és az adott cél függvényében megalkotni a mondandónkat.
-
Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk.
Kosztolányi Dezső
-
Ha olyan nyelven szólsz egy emberhez, amit megért, a szavak eljutnak a fejéig. Ha az anyanyelvén, az pedig utat talál a szívéhez.
Nelson Mandela
-
Beszélni és hallgatni tudni kell.
Krisztina svéd királynő
-
Valamilyen formában ki kell fejezni a dolgokat, ez nagyon fontos. Határozottan érzem, ha beszélhetnék róla, enyhülne sok minden.
Márai Sándor
-
Ahhoz, hogy be tudjunk olvadni egy másik országban, muszáj ismernünk az adott nyelvet.
-
Ami kimondható és elgondolható, annak léteznie kell.
Krasznahorkai László