Ugrás a tartalomra
Ha lehetőséged van nem gondolni a történelemre, vagy nem foglalkozni vele, akár jól, akár rosszul tanultad, vagy attól függetlenül, hogy megérdemli-e a vele való foglalkozást, akkor olyan hajó fedélzetén vagy, ahol előételeket szolgálnak fel, és felrázzák a párnádat, miközben a többiek a tengerben vannak, úsznak vagy fuldokolnak, vagy kis, felfújható tutajba kapaszkodnak, amit felváltva fújnak a kifulladt emberek, akiknek fogalmuk sincs, mi fán terem az előétel vagy a párna felrázása. Aztán valaki fent a jachton azt mondja: "Kár, hogy azok az emberek odalent lusták, és nem olyan okosak és ügyesek, mint mi, akik megépítettük magunknak ezeket az erős, nagy, elegáns hajókat, mi, akik úgy hajózunk a hét tengeren, akár a királyok." És akkor valaki más a fedélzeten olyasmit mond: "De az apádtól kaptad ezt a jachtot, és az ő szolgái hordják körbe az előételeket."
Kapcsolódó idézetek
-
Ha jól akar szórakozni, szólítsa fel az utasokat, mesélje el mindegyik a maga élettörténetét; s ha csak egy is akad köztük, aki nem átkozta meg az életét, s aki nincs meggyőződve arról, hogy ő a legszerencsétlenebb flótás ezen a tág világon, bedobhat engem a tengerbe, mégpedig fejjel lefelé.
Voltaire
-
Éjszaka az emberek furán viselkednek. Az ifjak isznak, hogy idősebbeknek látszódjanak. A felnőtt férfiak épp ellenkezőleg, azért isszák le magukat, hogy ledobjanak az életükből jó tíz évet. Sem az előzőek, sem az utóbbiak nem érik el maradéktalanul a céljukat. A nőkről nem is érdemes szót ejteni. A viselkedésüket valamiféle rejtélyes hasonmás diktálja, aki alkohol hatása alatt kilöki a hajókapitányt a fedélzeti fülkéből, ahová bezárkózik és összevissza tekergeti a kormánykereket, amíg a jármû teljes sebességgel neki nem szalad a szikláknak és ripityára nem törik. Egészében véve az a véleményem, hogy az emberek teljes diszharmóniában vannak az idővel.
-
Micsoda mámorító lehet ajándék-szárnyakon vitorlázni! Ha most elhalmoznának téged mindenféle jóval, előnnyel és társadalmi hízelkedéssel, vajon hogyan ítélnéd meg saját emberi helyedet és értékedet? Nem kötne-e le a számtalan apró figyelmesség, az ingyen autó, a nagy lakás, a biztos kaja, a tálcán kínált kényelem? Végül a józan eszed is elhitetné veled, hogy mindezeket nem gyengeségeidért osztogatták, ellenkezőleg... Lassan kialszik az önvizsgálat ébersége, a tûz, amely minket edzene, de hagyjuk elsenyvedni, mert perzselése kényelmetlen, és füstöt, pernyét szór a lángja.
-
Olyanok vagyunk, mint két hajó, amelyek a maguk útját járják, a saját céljukat követve: utunk keresztezheti egymást és meg is ünnepeljük e találkozást, amint ezt valaha tettük -, és akkor a derék hajók nyugodtan pihentek egymás mellett ugyanabban a kikötőben, ugyanazon a napfényben, olyan nyugodtan, mintha már a célnál lennének, mintha egy lett volna céljuk. Ám küldetésünk lebírhatatlan ereje ismét külön utakra ûzött bennünket, különböző tengerekre, más napfényre és talán sohasem látjuk viszont egymást - vagy talán látjuk még egymást, csak nem ismerünk egymásra: mert a különféle tengerek és a különböző napsütések megváltoztattak minket!
Friedrich Nietzsche
-
Tudunk vihart kelteni magunkban, s le is tudjuk csendesíteni a viharunkat. (...) Életünk valóban hajózás a nyílt tengeren, ahol nem lehet tudni, milyen vihart hoz a következő óra - de azért azon a hajón egy Kormányos is van!
Müller Péter
-
Mind az ókori, mind a modern filozófiai iskolák jelentős része időt fordít arra, hogy dicsőítse a legokosabb és legmûveltebb egyedeket, illetve hogy bebizonyítsa, hogy az ember különb más teremtményeknél, hiszen képes a gondolkozásra, a logikai levezetésekre és a filozofálásra. Ezek az érvek teljesen logikusak egészen addig, amíg a nyári szünetben nem vagy tanúja annak, ahogy egy csapat főiskolás srác süvít a habokon egy motorcsónakban, miközben vízipisztollyal lövik egymás szájába a vodkát. Na, ekkor kezdesz majd el azon gondolkodni, hogy a vidrák és a pillangók talán sokkal normálisabb életet élnek, mint az ember.
Michael Schur
-
Nem kellene egyszer élethajónkkal szélbeállni, lehúzni a vitorlákat és horgonyt vetni? Állni, ringatózni a ködös életvízen, s eltûnődni, hogy miért is vagyunk a világon? Azért, hogy betegre dolgozzuk, különmunkázzuk magunkat egy szebb bútordarabért, autóért, vagy egyszerûen csak a normális megélhetésért? Más dolgunk is lehetne a Földön? Egy üres óra, amikor semmit sem kell csinálnunk, csak emberként felnézni a fákra, felhőkre, lehet, hogy többet ér, mint a hasznos munkarohamok. Meg kellene kapaszkodnunk egy nyírfaágban, nádszálban, mielőtt teljesen magába szippant bennünket az ipari, haszonelvû világ, s ledarálja lényünket. Levegőt kellene venni és élni egy kicsit.
Bertha Bulcsu
-
Szélcsendes, nyugodt időben minden főhivatalnok azt hiszi, hogy a hatáskörébe tartozó népességet csakis az ő erőfeszítései tartják mozgásban, és minden főhivatalnok éppen nélkülözhetetlenségének e tudatában látja fáradozásának, erőfeszítéseinek legjobb jutalmát. Világos, hogy mindaddig, amíg nyugodt a történelem tengere, a főhivatalnok, aki korhadt ladikját a nép hajójához csáklyázza - tehát őt mozgatják -, szükségképpen úgy érzi, hogy az ő erőfeszítése mozgatja a hajót, amelybe belekapaszkodott. De támadjon csak vihar, háborogjon csak a tenger, mozduljon csak meg maga a hajó, akkor már nem lehet tévedni. A hatalmas hajó megy a maga útján, mindentől függetlenül, a csáklya már nem éri el az útnak eredt hajót, és a főhivatalnok - az erő forrása, a hatalom birtokosa helyett immár csak jelentéktelen, haszontalan és gyenge ember.
Lev Tolsztoj
-
A tengeren kritikus helyzetben nincs idő mérlegelni, fontolgatni. Nem lehetsz kishitû. Bajok adódnak, a nagy hajósok is hibáznak. Elfáradnak vagy túl magabiztossá válnak. Eltorzul az ítélőképességük. Adaptálódnod kell. Egy szempillantás alatt fel kell mérned, mit fogsz tenni és hogyan; gondolkodás nélkül kell cselekedned, ösztönből, ahogyan a táncos pozíciót vált a levegőben.
-
Könnyebb az élet, ha tudomásul vesszük, hogy nincs rend. Ha olyan világban élünk, amelyben egész tejutak csapnak össze, vagy robbannak fel, semmi jogunk felháborodni apró rendellenességeken: ha a nap a tejútnak olyan ködös részén úszik át, hogy százezer évig tart a jégkorszak, vagy ha egy őrült kárpitossegéd lemészároltat egypár millió embert.
Lénárd Sándor