Ugrás a tartalomra
Ha mindennek oka kell legyen, akkor Istennek is oka kell legyen. Ha létezhet bármi, aminek nincs oka, az a valami éppúgy lehet a világ, mint Isten, az érvelés tehát nem lehet érvényes. Valójában ugyanolyan természetû, mint az a hindu nézet, mely szerint a világ egy elefánton áll, az elefánt pedig egy teknősbékán; s amikor megkérdezik a hindut: "És min áll a teknősbéka?", azt feleli: "Inkább váltsunk témát." Az Első Ok érve sem ér többet. Nincs rá ok, hogy a világ ne jöhetett volna létre ok nélkül; másfelől arra sincsen ok, hogy miért ne létezhetne öröktől fogva. Nincs rá ok, hogy feltételezzük, hogy a világnak egyáltalán volt kezdete. Az az elképzelés, hogy minden dolognak kezdete kell legyen, valójában képzelőerőnk szegénységéről tanúskodik.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha mindennek oka kell legyen, akkor Istennek is oka kell legyen. Ha létezhet bármi, aminek nincs oka, az a valami éppúgy lehet a világ, mint Isten, az érvelés tehát nem lehet érvényes. Valójában ugyanolyan természetû, mint az a hindu nézet, mely szerint a világ egy elefánton áll, az elefánt pedig egy teknősbékán; s amikor megkérdezik a hindut: "És min áll a teknősbéka?", azt feleli: "Inkább váltsunk témát." Az Első Ok érve sem ér többet. Nincs rá ok, hogy a világ ne jöhetett volna létre ok nélkül; másfelől arra sincsen ok, hogy miért ne létezhetne öröktől fogva. Nincs rá ok, hogy feltételezzük, hogy a világnak egyáltalán volt kezdete. Az az elképzelés, hogy minden dolognak kezdete kell legyen, valójában képzelőerőnk szegénységéről tanúskodik.
Bertrand Russell
-
A dolgok vagy léteznek, vagy nem. Ha minden ilyen lenne, akkor lehetne, hogy egyszerre legyen minden, és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. Tehát minden valamiből ered, és mivel ez nem mehet a végtelenségig, fel kell tételezni egy első eredetet.
Aquinói Szent Tamás
-
Istennek természetesen lehetett valamilyen számunkra ismeretlen indoka arra, hogy az élet és az értelmes élet kifejlődését egy olyan jellegû folyamatra "bízza rá", mint a darwini értelemben vett evolúció. De amit mi egy mindenható, mindentudó és erkölcsileg tökéletes lény indokairól át tudunk gondolni, az arra mutat, hogy egy ilyen lénynek plauzibilis indokai lennének arra, hogy ne ezt tegye, hogy vagy a speciális teremtés, vagy pedig egy céljainak sokkal inkább megfelelő, az általunk ismerttől egészen eltérő jellegû evolúciós folyamat mellett döntsön, amikor élőlényeket akart létrehozni. Ezért - ha nem is az evolúció puszta tényéből, de az evolúció bizonyos általános sajátosságaiból - indokoltan és nagy valószínûséggel következtethetünk arra, hogy nincs ilyen lény.
Szalai Miklós
-
Semmi sem egyszerûbb Isten nemlétének bizonyításánál (...). Ami megvalósulhat kevesebb princípium révén, sohasem valósul meg több révén. De úgy tûnik, minden, amit a világban látunk, megvalósulhat annak feltevésével is, hogy nincs Isten: mivel a természeti jelenségek a természetre, céltudatos tevékenységek pedig az emberi észre vagy akaratra vezethetők vissza mint princípiumukra. Semmi szükség tehát Isten létének feltevésére.
Csányi Vilmos
-
Mielőtt megértenénk a tudományt, természetes azt hinni, hogy Isten teremtette a Világegyetemet. Most már azonban a tudomány meggyőző magyarázatot kínál erre. Mindent tudunk, amit Isten tudhatna, ha létezne. De nem létezik.
Stephen Hawking
-
Azzal, hogy a természet mögé egy alkotót képzelünk, csak eltoljuk a problémát, a megmagyarázhatatlant. Semmivel sem jutottunk közelebb a létezés problémájának megértéséhez. A természet őseredete vagy egy Isten őseredete egyformán megoldhatatlan kérdések.
Csányi Vilmos
-
Isten nélkül az univerzumnak nincs életképes magyarázata. Ilyen sok bámulatos és bonyolult csoda nem jöhetett volna létre Tervező nélkül. Mindenre csak egyetlen lehetséges magyarázat van: a bölcs és mindenható Isten teremtő ereje. Õ teremtette és tartja fenn az univerzumot, és ő ad értelmet neki. Nélküle semminek sincs értelme. Nélküle csak az a nézet marad nekünk, hogy minden a semmiből bukkan elő, ok nélkül. Nélküle érvénybe lép az evolucionisták értelmetlen képlete: semmi szorozva senkivel egyenlő mindennel.
John MacArthur
-
Sokan úgy képzelik el Istent, mint aki beindítja a Nagy Bummot, majd ölbe tett kézzel, elégedetten szemléli mûvét. Sajnos ez az elképzelés, legyen mégoly csábító is egyesek számára, nem sokat mond. (...) A természetfeletti teremtés nem lehet egy időben létező oksági sor elindítója, lévén hogy az idő keletkezése maga is része annak, amire magyarázatot keresünk. Ha Istent azért rángatjuk a dologba, hogy magyarázatot adjon a fizikai valóság létezésére, akkor e magyarázat nem lehetséges az ok és okozat ismerős fogalmai szerint.
Paul Davies
-
Egy folyó nem emelkedik magasabbra a forrásnál. Teljesen irreális az a hit, hogy a világban olyan okozatok találhatók, mint például a személyiség, erkölcsösség, szabadság és intelligencia, amelyek ne lettek volna jelen a világot létrehozó okban. Egyszerûen tarthatatlan álláspontnak tûnik, hogy az anyag - az értelem, erkölcs és személyiség nélküli anyag - lenne a dolgok egyedüli, eredendő okozója!
-
Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes mûködéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerû oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez. (...) Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen, szociális kapcsolatokon és szükségszerûségeken kell, hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.
Albert Einstein