Aquinói Szent Tamás

Az Isten munkája feletti elmélkedés - legalábbis bizonyos mértékig - feljogosít bennünket arra, hogy csodálattal álljunk meg Isten bölcsessége előtt, és arról véleményt formáljunk. Az Isten munkáiról való gondolkodás pedig arra késztet minket, hogy megcsodáljuk Isten magasabb rendû hatalmát, s ennélfogva az emberi szívben tiszteletet ébreszt Isten iránt. Ez a gondolkodás fel is indítja az emberi lelket Isten jóságának szeretetére. Ha a teremtmények jósága, szépsége és csodálatossága oly nagy örömre indíthatja az emberi lelket, Isten saját jóságának kútfeje (összehasonlítva a teremtmények parányi jóságával) mennyivel inkább maga felé fordíthatja a felindult emberi elméket.

Az elvek által jutunk el a következmények ismeretére.

Kimerítően azt ismerjük, amit tökéletesen ismerünk. Tökéletesen pedig azt ismerjük, amit annyira ismerünk, amennyire megismerhető. Ezért, ha valami bizonyításon alapuló tudással megismerhető, és mi mégis csupán valószínûségi érvelés alapján fogadjuk el, nincs róla kimerítő ismeretünk.

A dolgok vagy léteznek, vagy nem. Ha minden ilyen lenne, akkor lehetne, hogy egyszerre legyen minden, és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. Tehát minden valamiből ered, és mivel ez nem mehet a végtelenségig, fel kell tételezni egy első eredetet.

Senki nem tud igazán örülni, ha nincs benne szeretet.

Ami Istenből látható, elég nekem ahhoz, hogy higgyem azt is, ami láthatatlan.

Egyetlen dolog sem lehet szép, ha hiányzik belőle valami, ami természetéhez tartozik.

Az embernek pedig különböző ismerettárgyai szerint különféle ismeretei vannak, ugyanis azt mondjuk, hogy annak megfelelően, hogy az észelveket megismeri, értelmességgel rendelkezik, annak megfelelően, hogy a következményeket megismeri, tudással, annak megfelelően, hogy a legmagasabb rendû okot megismeri, bölcsességgel, és annak megfelelően, hogy felismeri, mi cselekedhető meg, tanáccsal vagy okossággal.