Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha nagyon sokáig él együtt valaki a másikkal, elkezdenek hasonlítani egymásra. Az átélt események, a környezet, a gondolatok. Az egyik lassan megismeri a másik gondolatát és arcát.

🌫️ Felejtés 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minél hosszabb idő telt el, annál inkább öltik fel tényleges arányukat a dolgok. Ilyenkor látható egymáshoz való igazi viszonyuk. Agatha Christie
  2. Ha évekig együtt élsz valakivel, akkor is előfordulhat, hogy nem igazán ismered ki; csak azt tudhatjuk egy emberről, amit ő megmutat nekünk. Ami belül van, az pedig lehet a szöges ellentéte annak, ami látszik. Sara Crowe
  3. Attól igazán jó egy párkapcsolat, hogy az ember megosztja az élményeit a másikkal. Együtt élik át a pillanatot, ezzel végképp egymás életének részévé válnak.
  4. Az idősebb pár már jó ideje élt együtt, a fiatalabbak nemrég házasodhattak össze. Az ilyesmit meg lehet állapítani abból, ahogyan az egymást szerető emberek veszekednek. Minél régebben vannak együtt, annál kevesebb szó szükséges hozzá. Fredrik Backman
  5. A szerelem sokára alakul ki, amikor két ember kezdi megismerni és tisztelni egymást, és egyforma dolgok iránt érdeklődik. Alice Katherine Applegate
  6. A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek". Steve Biddulph
  7. Az ember, míg egyedül van, saját magát szereti (...). Utána megszeret egy másik embert, és már az első pillanatban hasonlítani akar hozzá, mert igen szeretetreméltónak találja. De a másik ember meg éppen őhozzá akar hasonlítani, mert éppen őt találja szeretetreméltónak. Így aztán mindketten változni kezdenek. Az egyik lassan olyan lesz, mint a másik, a másik pedig olyan lesz, mint az egyik. Ezután már nem szeretik egymást. Önmagukat szeretik megint.
  8. Nem csak a körülményeinkre rezonálunk, nem csak arra, amit átélünk, hanem egymásra is. Ezért van az, hogy az ember tudatállapota megváltozik akkor, amikor bizonyos emberrel van. Feldmár András
  9. Idővel a két különálló személy már nem csupán érdeklődik és lelkesedik a másik iránt: valóban egy párrá válnak, amikor készek feladni valamit az egyéniségükből, hogy létrehozzák azt, amit a pszichológusok közös identitásnak neveznek.
  10. Néha, amikor az emberek szerelmesek lesznek egymásba, olyan közel kerülnek és annyira összeillenek, hogy egymásba olvadnak, s már nem lehet megállapítani, hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik. Összekeveredve egyesülnek, és attól kezdve már nem tudnak egymás nélkül élni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat