Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Néha, amikor az emberek szerelmesek lesznek egymásba, olyan közel kerülnek és annyira összeillenek, hogy egymásba olvadnak, s már nem lehet megállapítani, hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik. Összekeveredve egyesülnek, és attól kezdve már nem tudnak egymás nélkül élni.

🔮 Jövőkép 😞 Gyengeség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Két ember leélhet egy egész életet egymás mellett, dolgozhatnak együtt, vagy találkozhatnak csak egyetlenegyszer, és aztán örökre elválhatnak egymástól, csak azért, mert nem mentek át azon a ponton, amelyiken zabolátlanul folyik át az a valami, ami őket összekötötte egymással ezen a világon. Vagyis anélkül válnak el egymástól, hogy megértették volna, mi kötötte össze őket. (...) Azok, akik egyszer megismerték a szerelmet, újra találkoznak. Paulo Coelho
  2. Az elvétett szavakból és mozdulatokból végül összeáll egy ember. Nem az a bizonyos, akit szeretünk, hanem egy másik. Akit szeretünk. S megkezdjük keserves küzdelmünket, hogy egyesítsük e kettőt. A vágy gyakran elmossa a határt a két ember között, hogy aztán a kihûltség perceiben annál mélyebbnek érezzük a szakadást. Kolozsvári Papp László
  3. A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek". Steve Biddulph
  4. Általában könnyen megmondható, mikor válik egy pár egymástól függővé: állandóan szakítanak, majd újra összejönnek. Habár a kapcsolatuk nem mûködik, az érzelmi életük és az identitásuk annyira összefonódott, hogy elengedni sem képesek a másikat.
  5. Az ember könnyen összezavarodik, hogyha messziről szeret valakit, vagy ha nem viszonozzák a szerelmét. A legszebb szerelem is gyûlöletbe fordul.
  6. A szerelmesek, mondják, gyakran annyira azonosulnak egymással, hogy átveszik a másik tulajdonságait, megváltozik az ízlésük, átalakul a viselkedésük, másként kezdenek beszélni, öltözködni, enni, a távolabbi ismerősök szinte rájuk sem ismernek már, ezután nem ritka, hogy az azonosulás következtében valóban szerepet is cserélnek, és a szerelem tetőpontja egyben a végét is előrevetíti, ilyenkor kezdődnek a kisebb-nagyobb bajok, hirtelen veszekedések, sûrû hangulatváltások, megmagyarázhatatlannak tûnő kifogások, kiábrándulás az illatokból, színekből, formákból, mígnem a lassú elhidegülés előbb kétségbeeséssé, aztán haraggá válik, ezután szükségszerûen sor kerül az elszakadásra, de már az sem old meg semmit, hiszen még ekkor sem ismerik fel, hogy a másikban önmagukat gyûlölték meg a magukra maradt szeretők. Krusovszky Dénes
  7. Két ember találkozik, ami azt jelenti, hogy két világ találkozik egymással. Ez nem egyszerû dolog, hanem nagyon is bonyolult, a legbonyolultabb a világon. Mindkét fél egy külön világ önmagában, két bonyolult, rejtelmes világ hosszú múlttal és végtelen jövővel. Kezdetben csak a két felszín találkozik. De ahogy a kapcsolat egyre meghittebb lesz, egyre mélyebb, egyre közelibb, a középpontok is elkezdenek kapcsolódni egymáshoz. Amikor a középpontok találkoznak, azt hívjuk szerelemnek. Osho
  8. Amikor két érett ember szerelmes lesz, az élet egyik legnagyobb ellentmondása áll elő, az egyik legcsodálatosabb jelenség, ami létezik: együtt vannak, és mégis végtelenül egyedül. Olyannyira együtt vannak, hogy majdnem egyek, egységük azonban nem rombolja le egyéniségüket. Osho
  9. Előfordulhat, hogy két ember, aki egymásba szerethetne, pont akkor zárkózik magába, amikor megismételhetetlen esélyt kap a kitárulkozásra. Így aztán elmennek egymás mellett. Agneta Pleijel
  10. Az emberi kapcsolatok nagyon furcsák, már hogy egyszer csak együtt vagyok valakivel, aki után hosszú évekig sóvárogtam, együtt eszem, együtt alszom, együtt élek vele, szeretem őt, szerelmes vagyok belé kétségbeesetten (...), esténként beszélgetünk, néha elmegyünk ide-oda, aztán hirtelen, csak mert ő úgy gondolja, az egésznek vége, hirtelen tényleg vége. Spiegelmann Laura
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat