Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha nem tudunk igazán mit mondani, vegyük tudomásul, ne terheljük a másik felet azzal, hogy még ő könnyítsen rajtunk.

👨 Férfiak 🎭 Opera
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mikor haragszunk, emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy nem ismerhetünk minden tényt és körülményt, ezért nem árt megkérdeznünk a másik felet, nehogy téves következtetéseket vonjunk le. Gary Chapman
  2. Amikor az igazság túl kemény ahhoz, hogy feldolgozzuk, néha a legjobb, amit tehetünk, hogy nem beszélünk róla, és helyette csak élvezzük egymás társaságát.
  3. Sérelmünkön nem tudjuk egykönnyen túltenni magunkat, szívünk mélyén pedig pontosan tudjuk, hogy kettőnk dolga addig nem fog rendbejönni, ameddig tudomást nem veszünk a közénk tolakodott problémáról.
  4. Nem azzal tudunk segíteni a másiknak, hogy azt mondjuk neki, amit hallani akar. Sándor Alexandra Valéria
  5. Ne érezd úgy, hogy beszélned kell! A szükségtelen szavak gyakran útjában állnak az őszinte érzelmek kifejezésének. Fogadd el, ha nincs különösebb mondanivalód!
  6. Te csak ne ígérj semmit. Ígérjük inkább azt, hogy nem ígérünk egymásnak semmit. Elég lesz nekünk a pillanatok őszintesége. Ugye érted? Szükségünk van ígéretekre? Hát nincs. Bodor Ádám
  7. Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi. Leiner Laura
  8. Az nem megoldás, ha hibáztatjuk a másikat. A pároknak tiszteletben kell tartaniuk egymás érzéseit, és együtt kell szembenézniük a gondjaikkal. Ted Chiang
  9. Ne az ítélkezés, hanem a megértés szándékával hallgassuk partnerünket! Gary Chapman
  10. A beszélgetésnek csak akkor van igazából értelme, ha türelmesek vagyunk a szavakhoz, a beszélgetéshez. Szakítsunk időt egymásra!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat