Ugrás a tartalomra
Ha nincs új információ egy adott részvényről vagy kötvényről, akkor akár dobókockával is megpróbálhatjuk kitalálni, hogy miképpen fog változni az ára.
Kapcsolódó idézetek
-
Senki nem tudja, hogy egy részvény értéke felfelé, lefelé vagy oldalra fog-e menni, legkevésbé a brókerek. De úgy kell tennünk, mintha tudnánk.
-
Megfontolandó:
fontolgatás nélkül tán
jutnék valamire.
-
Néha ki kell próbálni kötélen táncolni, új dolgokat próbálni, különben sose tudja meg, miről marad le.
-
Mindaddig, amíg az embereknek a jövővel kapcsolatos elvárásait hol a túlzott optimizmus (mohóság), hol pedig a túlzott pesszimizmus (félelem) jellemzi, addig a részvényárak is kiszámíthatatlanul alakulnak. Olyan görbét rajzolnak ki, amely épp az Andok csipkés vonulatait idézi. Befektetőként csak remélhetjük, hogy a csúcsról még eufóriában jövünk le, és hogy egy lankán siklunk alá, nem pedig a szakadékba zuhanunk.
Niall Ferguson
-
Ha egy játszmát nem lehet megnyerni, változtasd meg a játszmát.
Mark Lawrence
-
A jövő ismeretlen, de legalább próbáld meg kiszámítani!
Liv Boeree
-
Olykor egy evezőcsapással jobbra vagy balra kanyarodhatsz, de mindig csak az ár iránt.
Pierre-Auguste Renoir
-
Ha az embernek van egy fura valamije, amiről nem lehet tudni, micsoda, akkor elkezdi remélni, hátha van valami hatalma is.
Émile Ajar
-
Ha megnézzük, mit is tudunk az atomok viselkedéséről, azt találjuk, hogy sokkal kevésbé engedelmeskednek törvényeknek, mint korábban hitték; azok a törvények, amelyek megszabják viselkedésüket, tulajdonképpen olyan statisztikai átlagokra vonatkoznak, amilyeneket véletlen eseményekből szokás számolni. Van egy olyan törvény, mint mindannyian tudjuk, hogy ha kétszer dobunk egy dobókockával, akkor nagyjából 36 esetből egyszer fogunk két hatost dobni. Ezt mégsem tekintjük bizonyítéknak arra, hogy a kockadobás eredményét pontosan megtervezett törvény szabályozza - éppen ellenkezőleg, ha minden esetben két hatost kapunk, akkor fogjuk gondolni, hogy az eredmény tudatosan megtervezett. A természeti törvények jelentős része éppen ilyen jellegû.
Bertrand Russell
-
Aki nonverbális jelekre figyelve próbálja leleplezni, mikor hazudik valaki, nemigen produkál jobb találati arányt annál, mintha teljesen véletlenszerûen, mondjuk érmefeldobás alapján tippelgetne.
Janecskó Kata