Ugrás a tartalomra
Ha tízezer ember olvassa is egy időben ugyanazt a könyvet, mindegyikük saját látványát idézi fel, saját hangjait, mozdulatait, arcvonásait, érzelmeit teremti meg. Nem egy könyv lesz az, hanem tízezer. Nem csak a szerző alkotása lesz, hanem a szerző és minden egyes olvasó együttmûködésének gyümölcse.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden írásról azt gondolom, hogy amit én leírtam, az a fele. A másik felét az olvasó teszi hozzá, mellérakja a saját élményeit, gondolatait, ilyen alapon ahányan elolvasnak egy könyvet, az annyiféle könyvvé válik.
Vámos Miklós
-
Hogyha az ember elolvas egy könyvet, akkor az alakok, akik megjelennek az ember előtt, a táj, a helyszín, az tulajdonképpen két ember alkotása, az íróé és az olvasóé. Az író a szavaival megfogalmazza, világossá teszi, érzékelteti, hogy mire kell gondolnunk, és mi ennek alapján az élettapasztalatunkból fakadó képpel együtt közösen alkotjuk meg (...) bármelyik hőst.
Szabó István
-
Bármit olvasunk, azt a képzeletünkben is meg kell teremtenünk magunknak, és az, amit megteremtettünk, teljesen más lesz, mint amit valaki más ugyanannak a könyvnek az olvasása során megteremt. Emiatt nevezik az olvasást újrateremtő, újraalkotó folyamatnak, mert bármely mû értelmezése a saját élettapasztalataink, emlékeink, sérelmeink, örömeink függvényében történik.
-
Ahányan elolvasnak egy regényt, az annyiféle mûvé válik, hiszen mindenki hozzáteszi a maga emlékeit, egyéniségét, képzeletét. Az olvasók társszerzők - szerencsére a honoráriumból nem kérnek, sőt, pénzt adnak a könyvekért. Isten, jól találtad ezt ki, köszönöm szépen.
Vámos Miklós
-
Aki könyvet olvas, maga idézi fel a látványt, maga teremti meg a hangokat, maga alkotja meg a mozdulatokat, az arcvonásokat, az érzelmeket. Maga alkot meg mindent, ami több a puszta szónál. És aki a legcsekélyebb örömét leli az alkotásban, annak olyasvalamit nyújt a könyv, amit a televízió soha.
Isaac Asimov
-
Olyan mértékû és minőségû intimitás tud létrejönni az író és az olvasó között, amilyet az író megélt és megteremtett belülről önmagával, mert azt nyújtja át az olvasónak. De az olvasó is olyan jellegû intimitással tudja ezt fogadni, amire már kinyílt belül önmagával. A találkozás ezért sosem lehet csak az egyik, vagy csak a másik felelőssége, mert nemcsak az írás, hanem maga az olvasás is teremtés, vagyis kölcsönösség.
Tisza Kata
-
A könyvek aligha íródnak egyetlen olvasónak, mindazokhoz szólnak, akik csodálatos kapcsolatba akarnak kerülni a szerzővel, olyan kapcsolatba, amit másként olvasásnak szokás nevezni.
-
Minden írónak van maga világa, maga atmoszférája, amelyben él, és amelyből ír, van maga publikuma, amelynek ír. Az a sok kicsiny tekintet, az a számlálhatatlan környülállás teszi az írót nagyobb részént kedvessé - és hasznossá.
Kármán József
-
A szellemi személyazonossága minden "kimûvelt emberfőnek" magába foglalja mindazok gondolatait, kiktől olvasott valaha. Egyik legnagyobb varázslat, melynek révén a gondolkodó ember egyszerre több helyen lehet, megsokszorozhatja önmagát - az a nyomtatott írás, a könyv. Sok millió ember mégsem olvas könyvet, ez a kor egyik jellemző, aggasztó tünete, mikor mindennapjaink "berendezési tárgya" már a könyv. Legfeljebb újságot olvas, levelet, van aki csupán étlapot. Pedig nincs láthatatlanabb, hatékonyabb, biztosabban halmozó "egyetemünk" - világegyetemünk - az olvasásnál. Lassan halmozza fel emberi véglegességünk.
Lászlóffy Aladár
-
Úgy tûnik, mintha egy könyv megírása önálló munka lenne, de a valóságban, ha azt akarjuk, hogy ezrekhez, sőt lehetőleg milliókhoz eljusson, akkor egy egész csapatra van szükség hozzá.
T. Harv Eker