Ugrás a tartalomra
Ha továbbra is hazudsz nekem, ha továbbra is kihagysz a döntéseidből, ha a nyerni meg veszíteni szavakat használod, amikor a házasságunkról beszélsz, akkor - ha nem is egyik napról a másikra -, de ha továbbra is így viselkedsz, szépen, apránként el fogsz veszíteni.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor érzem, hogy hazudtál nekem,
És a hazug szavak csak hazugságot szülnek,
Amikor tapogatni lehet a csendet,
És az én csendemet rejti a te csended,
Akkor tudom, hogy elveszítettelek, ezúttal
Örökre.
Leiner Laura
-
Hazudnék ha azt mondanám
hogy eláll tőled a szavam
az igazság az hogy úgy elgyengül
tőled a nyelvem hogy elfelejti
milyen nyelven beszél.
Rupi Kaur
-
Mindenki veszít néha. Nem kapja meg, amit akar. Barátai, szerettei távoznak. Megbán korábbi döntéseket. Igyekszik, ahogy bír, mégis kudarcot vall. Nem a vesztés számít. Hanem a módja. Hogy mit kezd a vereségével.
Scott Jurek
-
- Néha akkor is játszunk, ha tudjuk, hogy veszíteni fogunk.
- És néha feladjuk, pedig tudjuk, hogy nyerhetnénk is.
-
Ha azt tartod, hogy elveszett vagy, akkor el is vesztél. Ha azt hiszed, hogy nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni. Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön. Ha azt tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél. Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik.
Lafayette Ron Hubbard
-
Ha maradsz, bármit megteszek érted, amit csak akarsz. (...) Talán túlságosan fájdalmas volna a régi életedet élni tovább, és könnyebb lenne neked, ha mindörökre kitörölnél bennünket az életedből. Ez ugyan nagyon szar lenne, de a kedvedért ezt is vállalom. Hajlandó vagyok hosszú távon lemondani rólad, ha ma még nem veszítelek el. El foglak engedni, ha maradsz.
Gayle Forman
-
Mostanában nagyon sokat hallottam ezt a mondatot, mindenféle összefüggésben és egyre jobban kezdem érteni: mielőtt bármit teszel vagy nem teszel, mondasz vagy elhallgatsz, mindig azt kell mérlegelni, hogy ha a legrosszabbul végződik, akkor végül ki veszít el kit.
-
Van egy olyan helyzet, amikor nem a másikkal szemben vagy hátrányban. Hanem együtt vagytok hátrányban. Amikor közösen játszotok, látszólag egymásért, de valahogy mindig hiba csúszik a játékba. És vesztésre álltok. És innen szép győzni. De csak úgy lehet, ha mindketten érzitek, hogy szükségetek van egymásra, hogy kell a másik, hogy akarod a másikat. Igen, akkor lehet győzni. De csak együtt. A célért. A győzelemért.
Egymásért.
Csitáry-Hock Tamás
-
Az emberek már csak hazudnak. Hazudnak a házasságban, és hazudnak a párkapcsolatokban. Néha ez fájdalmas, és néha csak segít túlélni a napod.
-
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Kimi Raikkönen