Ugrás a tartalomra
Ha túl sokat kap az ember valamiből, ugyanolyan rossz, mint ha túl keveset.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.
Wass Albert
-
Úgy mûködik az ember, hogy ha túl sok rosszat kap az élettől, akkor valahol vissza is kell adnia.
-
Ha túl súlyos múltja van az embernek, az ugyanolyan rossz, mintha súlytalan lenne.
Lucinda Riley
-
A sok gond éppúgy káros, mint a kevés gond.
Jász Géza
-
Az egyik embernek a kevés is sok, a másiknak a sok is kevés.
-
Ha valaki a mértéket túllépi, a legkellemesebb dolgok is kellemetlenekké válnak.
Démokritosz
-
Amikor az ember hirtelen sokat nyer, attól a pillanattól kezdve sokat is veszíthet.
-
Jót nehéz cselekedni, de ha az ember valami rosszat akar tenni, az rendszerint túlságosan jól sikerül.
-
A túl sok vezérelv ugyanolyan veszélyes lehet, mint a túl kevés.
-
Túlságosan jónak lenni valakivel szemben majdnem annyit jelent, mint kitenyészteni a hálátlanságot.