Ugrás a tartalomra
Ha valaki megbánja, amit tett, az is jobb a semminél, de semmilyen utólagos megbánás nem teheti jóvá, ha az embernek öröme volt a pusztításban.
Kapcsolódó idézetek
-
Ugyan mire jó a megbánás? Nem hoz vissza semmit. Amit elveszítettünk, azt már nem szerezhetjük vissza.
Khaled Hosseini
-
Ha az ember megbocsát valamit, akkor azzal nem semlegesíti a korábbi tetteit, és nem teszi meg nem történtté a megbántás tényét sem. Ugyanakkor elismeri, hogy valódi megbánásra került sor, és készen áll a kapcsolatuk folytatására.
Alfons Vansteenwegen
-
Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg.
Lucille Ball
-
Az ember a fájdalomban azzal vigasztalódik, hogy még nagyobb fájdalom is érheti. Nincs olyan szerencsétlenség az ember életében, amelynél nagyobb nem ért volna más embert.
G. Hajnóczy Rózsa
-
Annak semmi értelme, hogy már most bánjak valamit, amit lehet, hogy később sem fogok megbánni.
Cecelia Ahern
-
Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.
Tamási Áron
-
Az ember elkövet valamit, akkor is, ha nincs haszna, sem öröme belőle. Ha visszanézel az életre, észreveszed, hogy sok mindent megtettél, éppen csak, mert módod volt megtenni.
Márai Sándor
-
Jobb, ha furdal a lelkiismeret, mint ha visszasírsz valamit. (...) Jobb, ha megteszel valamit és elrontod, mint ha meg sem próbálod, aztán egész életedben azon bánkódsz, hogy nem tetted meg.
-
Sohasem menthető, hogy valaki gonosz, de valami érdem van benne, ha az ember tudja, hogy az; és a legjóvátehetetlenebb bûn: butaságból tenni rosszat.
Charles Baudelaire
-
Ha valamit megbántál végül,
S már jobb lenne mindent eltemetni,
Elölről már nem, de újra
Bármikor el tudod kezdeni.